Betiltottak két szert, nem győzik le a koronavírust

A forgalmazását és reklámozását is betiltották annak a bodorrózsát tartalmazó száj- és orrspray-nek, amelyről azt hirdették, hogy képes legyőzni a koronavírust.

Betiltotta az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) a ViroStop influenza elleni szájspray és a ViroStop orrspray forgalmazását és reklámozását. A termékek bodorrózsa-kivonatot is tartalmaztak, amelyet korábban úgy is reklámoztak, hogy képes legyőzni a koronavírust - írja a pirulakalauz.hu .

Több szabálytalanság miatt tiltották be a szert

Hogy a bodorrózsa bevethető-e a koronavírus ellen, arról a portál egy korábbi cikkében is írt már. A hatásosságával kapcsolatban vannak kételyek, főleg mert azt még nem használták COVID-19-ben szenvedő betegek kezeléséhez. Az OGYÉI most sem azt állapította meg, hogy a növény kivonata hatástalan vagy veszélyes lenne, hanem azt, hogy a forgalmazó nem tartotta be az orvostechnikai eszközökre érvényes jogszabályokat.

A bodorrózsa koronavírus-elleni hatásaival több cikk is foglalkozott. Fotó: Getty Images
A bodorrózsa koronavírus-elleni hatásaival több cikk is foglalkozott. Fotó: Getty Images

A szabályozás értelmében az orvostechnikai eszközök nem farmakológiai, immunológiai vagy metabolikus úton fejtik hatásukat, vagyis hatásuk nem alapulhat gyógyszerhatáson. A termékek viszont több, önmagában gyógyszerhatóanyagnak minősülő összetevőt tartalmaznak, a gyártó pedig megtévesztő módon úgy reklámozta ezeket, hogy képesek megelőzni egyes kóros immunológiai folyamatokat.

A leírás szerint a szájsprayt helytelenül ajánlották 3, az orrspray-t pedig 6 éves kortól, mivel a benne lévő hatóanyagok alkalmazását 12 éves kor alatt nem ajánlják. A használati útmutató pedig a hatóanyagok okozta esetleges mellékhatásokról sem nyújt információt. A termékek egyébként már 2014 óta forgalomban vannak, a forgalmazó viszont a járvány ideje alatt hívta fel rájuk a figyelmet, ezért kerülhettek a hatóság látóterébe.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!