Zsírsejt-átalakítással könnyebb a fogyás

A tudósok, akik felfedezték, miként lehet a fehér zsírszövetet rávenni, hogy barna zsírszövetként viselkedjen, azt állítják, az elhízás kezelésének új lehetőségeihez segíthetik hozzá az érintetteket.

A barna zsírszövet égeti az energiát (így a súlyfelesleg felhalmozódását gátolja), míg a fehér tárolja azt (ezért elhízást okoz). A fehér zsírsejtek a bűnösek a hasi szervek elhájasodásáért, mely magában rejti a cukorbetegség és a szívbetegségek fokozott kockázatát. A című folyóiratban megjelent cikk arról számolt be, hogy amerikai kutatók rájöttek, miként lehet a fehér zsírsejteket a barna változat tulajdonságaival felruházni: az A-vitamin anyagcseréjét blokkolták.

"Egyre nagyobb figyelem övezi a barna zsírszövetet, és azokat a mechanizmusokat, melyek lehetővé teszik, hogy a fehér zsírszövet is a barnához hasonlóan viselkedjen. Reményt keltenek arra, hogy kezelni lehessen az elhízást, illetve annak szövődményeit" - mondta a kutatás vezetője, Dr. Jorge Plutzky, a Brigham és Női Kórház, valamint a Harvard orvosi karának vaszkuláris betegségprevenciós programjának az igazgatója. "Habár a munkának még nincs vége, a retinoid anyagcsere speciális aspektusait hozzáadhatjuk azokhoz a tényezőkhöz, melyek hozzájárulnak a kétféle zsírszövet elkülönüléséhez."

Az Amerikai Betegségellenőrzési és -megelőzési Központ (CDC) adatai szerint az USA felnőtt lakosságának egyharmada elhízott. A testmozgás, fogyókúrás étrend , gyógyszerek és műtétek állnak rendelkezésre jelenleg az állapot kezelésére.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.