Télen ezért nehezebb fogyni

Tavasszal és nyáron általában könnyebben veszi rá magát az ember az életmódváltásra, amikor süt a nap és sokáig van világos. Az év legelején, illetve legvégén viszont jóval nagyobb kihívás a fogyókúra.

Télen több a kísértés

A hideggel és a sötéttel kézen fogva jár az ellustulás: ilyenkor mindenkit jobban vonz az ágy, a kanapé és egy puha takaró. Ezzel együtt pedig jobban kezdjük kívánni a tartalmasabb ételeket, tésztákat, zsírosabb húsokat, sűrűbb leveseket, és persze az édességet. Csakhogy ezek az ételek egy diétába nem igazán férnek bele - erre viszont nehezebben tudunk fókuszálni a téli időszakban.

Ha mégis ebben az időszakban vágunk bele, akkor készítsünk előre étkezési tervet, illetve ételeket is, hogy ha éhesek vagyunk, azonnal legyen kéznél valami egészséges, ami a fogyókúrába is belefér. Ha pedig mégis "elhajlunk", akkor ne fogjuk fel úgy, mintha hatalmas hibát követtünk volna el, és ne is beszéljünk róla így. Kutatások szerint ugyanis az emiatt érzett lelkifurdalás olyan stresszt okoz, amely miatt nehezebben tudjuk majd tartani magunkat a diétával kapcsolatos elhatározásainkhoz.

Ezért nehezebb fogyni télen
Télen a nyers ételeket is kevésbé kívánjuk

Nincs kedvünk elhagyni a házat

A hideg és a sötét azzal is együtt jár, hogy olyan ritkán tesszük ki a lábunkat, amilyen ritkán csak tudjuk. Emiatt aztán a sportolásra is nehezebben vesszük rá magunkat. Szerencsére már számos ingyenes tornavideó közül válogathatunk az interneten, így ha komolyan elszántuk magunkat, akkor el sem kell hagynunk a lakást, hogy legalább napi 20-30 percet mozogjunk.

Sok nátriumot viszünk be

A téli időszakban a legtöbben kevesebb zöldséget és gyümölcsöt, viszont több készételt és feldolgozott élelmiszert fogyasztanak. Ezekben nagyon sok a só - a csipsz, a kenyér, a kekszek, tésztaszószok, konzervek, instant levesek és tészták tele vannak vele. A fokozott nátriumbevitel hatására szervezetünk vizet tart vissza, amitől többet mutat a mérleg nyelve. Együnk sok káliumban gazdag ételt , sok friss élelmiszert, és igyunk sok vizet, hogy elkerüljük a folyadékfelhalmozódást.

Nem kívánjuk a nyers ételeket

A súlycsökkentéshez legjobb, ha étrendünk nagy részét nyers zöldségek és gyümölcsök teszik ki. A téli hidegben viszont jobban kívánjuk a meleg, főtt, sült ételeket a salátáknál, ez pedig szintén nehezíti a fogyást. Próbáljuk a zöldségeket párolva vagy sütőben sülve enni, ha nyersen nem kívánjuk, sőt a gyümölcsök között is sok olyan van, amely sütve kifejezetten ízletes.

Forrás: health.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos, száraz idő várható. Elsősorban a nyugati határszélen, valamint Borsodban és Szabolcsban, de időszakosan másutt is előfordulhatnak felhősebb körzetek, azonban csapadék ezeken a részeken sem lesz. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A csúcsérték általában 8 és 12 fok között valószínű, az ukrán határ közelében már délelőtt beállhat a maximum. Késő estére -4, +4 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!