Tükörbe nézve
Emese tizenöt éves korában egyre különösebb étkezési szokásokat vett fel. Egyik nap két szál sárgarépát rágicsált egy kalóriaszegény joghurt kíséretében, miközben éhségtől kopogó szemmel szenvedte végig szülei vacsoráját. Másnap ingatag önuralommal nyitotta ki a hűtőszekrényt, és nem kegyelmezett sem a friss kenyérnek, sem a kolbásznak. Amikor pukkadásig ette magát, úgy érezte, már mindegy, jöhet egy kis baracklekvár, csak úgy az üvegből kanalazva. Sósra édes, édesre sós következett, egészen addig, amíg teljesen megundorodott mindenfajta ennivalótól. Önbizalma összeroppant, utálta magát a gyengeségéért, no és látta lelki szemei előtt, ahogy csípőjére rakódik a sok-sok extra kalória. A következő napon a legbővebb pulóverjét húzta farmernadrágja fölé, és azon csodálkozott, hogyan mernek fölvenni egyesek tapadós miniszoknyát és felsőt kicsit sem vékony idomaikra. Emese délutánonként a különböző sorozatok karcsú, légies álomlányait nézte irigykedve a tévében. A tükör előtt eltöltött órák egyre elkeseredettebbé, önbizalomhiányosabbá formálták. Szemeit kicsinek és érdektelennek, arcát jelentéktelennek, haját seszínűnek, fenekét nagynak, derekát vastagnak, lábait formátlannak látta. Hiába erősítgették a szülei, hogy milyen csinos, ő inkább idegesebb lett az anyai biztatásokat hallgatva. A tanulásra nem sok ideje, főleg kedve maradt, gondolatai a szépítőszereken, fogyasztóteákon és a barátnőkön jártak, akikkel összehasonlította magát. Emese talán a szokásosnál keservesebben és eredménytelenebbül küzdött saját női szerepének, stílusának megformálásával. Túlzottan a külsőségek segítségével kereste a sikert, amúgy is csekély önbizalma egyre vékonyabbra olvadt. Az elbizonytalanodott szülők próbálták vigasztalni, de sem a különös étkezési szokásait, sem külsejével való egész napos foglalkozást nem értették. Inkább egy finom vacsorával, egy-egy jobb ruhadarabbal igyekezték segíteni. Emesét aggodalommal töltötte el igencsak túlsúlyos édesanyja is, aki már régen háziasszonyba és anyába bújtatta el női szerepét. Tartott tőle, hogy ő is ilyenné válhat.
Ennivalóba burkolt szeretet
A kamaszkor elején indul el a női (avagy a férfi) szerep megformálásának, tanulásának hosszú és buktatókkal, kudarcokkal terhes folyamata. A szülők személyisége, stílusa, értékei döntő módon hatnak, gyakran úgy, hogy a fiatal más akar lenni. Önmagukkal kevéssé törődő anyák lányai sokszor túlzottan a külsőségekben keresik a női magabiztosságot, mintegy megkérdőjelezve az anyai modell egyoldalúságát. Nehéz feladat úgy kibontani egy emberpalánta képességeit, egyéniségét, hogy közben ne nagyon erőltessük rá saját értékeinket. Vannak anyák, akik a szeretetüket, törődésüket leginkább etetéssel tudják kifejezni. A gömbölyödő kisbaba, gyermek látványa jelenti nekik anyai szerepük megerősítését. Aki már gyermekkorától megszokta, hogy minden bajra, feszültségre az evés az orvosság, később sokat fog küzdeni kilói egyensúlyban tartásával. A serdülő nem az illatos húslevesbe vagy ropogósra sült húsba elrejtett szeretetre, törődésre vágyik, hanem beszélgetésekre, türelmes szülőkre, akik elviselik hangulatváltásait, kritikusságát, viharait. A családi környezet mellett egyre fontosabbá válnak a kortársak. A szülőknek nemcsak a kívülről behozott értékekkel kell megküzdeniük (milyen márkájú sportcipője, farmerja, hátizsákja van a mérvadó osztálytársnak), hanem saját fontosságuk csökkenésével is. (Ez nem könnyű, hiszen legtöbbször a szülő ez idő tájt a középkorúvá válás elfogadásával is kínlódik.) A kortársak gyakran kegyetlen és kemény megjegyzésekkel akadályozzák a törékeny önbizalom amúgy is lassú építkezését. A tizenéves lányok körében a karcsúság, mint korunk szépségideálja egyenértékű a teljesítménnyel. A koplalókúrák valóban növelhetik az önbizalmat, nem kis eredmény, ha egy ifjú hölgy megálljt tud parancsolni étvágyának. Sajnos gyakorta öncélúvá válik, és valódi teljesítményeket, iskolai sikereket helyettesít.
Legelőnyösebb önmagunk
A női (vagy férfi) szerep megformálása hosszú és bonyolult folyamat. A vonzó külső tagadhatatlanul sokat számít, de mindenkinek egyénileg kell megformálnia legelőnyösebb önmagát. A sztárokhoz való igazodás önbizalomhiányt jelez. Aki fél attól, hogy önálló elképzeléseit kinevetik, nem fogadják el a többiek, az mindenben igyekszik majd alkalmazkodni társaihoz. (Otthon meg egyre többet vitatkozik, lázad - az egyensúly kedvéért.) A szülők már azzal is sokat segíthetnek, ha végiggondolják, vajon a saját női vagy férfi szerepük eléggé vonzó-e a serdülőnek. Aki alig várja, hogy leteljen a munkaidő, hétvége legyen, otthon mindig fáradt és kedvetlen, az nem biztos, hogy a munka szeretetét fogja átadni gyermekének. Aki törődött, erőtlen, elhanyagolja önmagát, provokálhatja a fiatalban az "ilyenné nem szeretnék válni"-érzést. A szülő, ha ismeri gyerekét, sokat segíthet önbizalma kiépítésében. Nem érdemes fukarkodni a dicsérettel, de a realitás keretein belül, mert a kamaszok valóságérzete nagyon jól működik. Bár rendszerint a hasonló nemű szülő az alapvető modell, az ellenkező nemű szülő az, akitől először várunk elismerést, mint jövendő nők, avagy férfiak. A lányoknak apjuk támogató dicsérete a női önbizalom első formálója lehet. A tinédzser csípős, dacos megjegyzéseit érdemes inkább erőpróbának tekinteni, mint szemtelenségnek. Azt a legkönnyebb bántani, aki a legközelebb áll hozzánk. A serdülőknek fontos megtanulniuk, hogy biztonságérzetük ne a társak pillanatnyi véleményétől függjön. Az öntörvényűség alkalomadtán jelenthet egy kis magányt, de érdemes vállalni egy-egy helyzetben, hogy valaki mást gondol, érez, mint a többiek. (Ha valóban így van.) Ez a bátorság a későbbiekben az önállóság, az egyéni megoldások, a magabiztosság forrásává válhat.
