Nem mindenki lesz egészségesebb attól, ha fogy

Meglepő eredményre jutottak a fogyás és a kettes típusú diabétesz közötti lehetséges összefüggéseket vizsgálva egy friss tanulmány szerzői.

A súlyvesztés bizonyos szempontból előnyösebb lehet a túlsúllyal bírók számára, mint azoknak, akik eleve soványak, de próbálnak további kilókat lefaragni magukról. Előbbiek esetében jelentősen csökkenhet a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata, utóbbiaknál viszont éppen fordítva: emelkedhet – számolt be egy friss tanulmány eredményeiről a Healthline.

A PLOS Medicine című szaklapban megjelent tanulmányhoz a kutatók közel 200 ezer ember egészségügyi adatait, illetve fogyókúrás stratégiáit és azok egészségükre gyakorolt hatásait vetették össze három, 1988 és 2017 közötti kohorszvizsgálat alapján. A bariátria területén tevékenykedő – elhízással foglalkozó – orvosokat meglepte, hogy a fogyókúrás stratégiáknak ellentétes egészségügyi hatásai lehetnek az emberekre attól függően, hogy mekkora a fogyás előtti testtömegindexük (BMI). Azt gyanítják, hogy ezt mögöttes biológiai különbségek befolyásolhatják.

fogyás
A FOGYÁS NEM MINDENKI SZÁMÁRA JÁR UGYANAZAOKKAL AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELŐNYÖKKEL. FOTÓ: GETTY IMAGES

A testsúly sok mindent meghatároz

„A fő tanulság az, hogy míg a fogyás előnyös a túlsúlyosok számára, addig a sovány embereknél nem feltétlenül jár ugyanakkora haszonnal” – összegezte Mir Ali bariátriai sebész a Healthline-nak, aki egyébként nem vett részt kutatásban. Azok a résztvevők számítottak soványnak, akiknek a BMI-je 25 alatt volt. A 25-30 közötti BMI-vel bírók túlsúlyosnak, a 30 felettiek pedig elhízottnak számítottak.

A kutatók a különböző súlycsökkentő stratégiákat, például az alacsony kalóriatartalmú diétát, a rendszeres testmozgást, az alacsony kalóriatartalmú diéta és a rendszeres testmozgás kombinációját, a koplalást és a fogyókúrás tabletták használatát vizsgálták azoknál, akik legalább 4,5 kilogrammot fogytak. Az elhízott emberek körében e stratégiák mindegyike kevesebb későbbi súlygyarapodással és a 2-es típusú diabétesz kialakulásának alacsonyabb kockázatával járt együtt.

Az eredmények azt tükrözték, hogy a vizsgálat 24 éve alatt azoknál, akik elhízottként testmozgással fogytak, 21 százalékkal volt alacsonyabb a cukorbetegség kialakulásának kockázata, míg az étrend átalakításával fogyókúrázók esetében mindössze 13 százalékkal. A túlsúlyos, testmozgással súlyt vesztő embereknél ez az arány 9 százalék volt. A fogyókúrás tablettát szedőknél viszont 42 százalékkal volt magasabb a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata.

A sovány embereknél a súlyvesztés egészségre gyakorolt hatásai éppen ellentétesek voltak: azok, akik szándékosan fogytak, hajlamosak voltak többet visszahízni, mint amit korábban leadtak, és esetükben magasabb volt a cukorbetegség kialakulásának kockázata. Akik közülük sporttal fogytak, azoknál 9 százalékkal, akik fogyókúrás tablettát szedtek a további súlyvesztés érdekében, 54 százalékkal volt nagyobb a cukorbetegség kialakulásának kockázata.

Miért befolyásolja a testsúly a fogyás hatását? 

Amint arról a Healthline is ír, az elhízás a hormonháztartásra és az anyagcsere-folyamatok működésére is negatív hatással lehet, számos egészségügyi problémához járulhat hozzá, egyebek mellett a 2-es típusú cukorbetegség vagy az inzulinrezisztencia kialakulásához. Amikor az elhízott emberek jelentős mennyiségű súlyt vesztenek, a zsírszövetük egy része is „elfogy”, ami hozzájárulhat az anyagcsere-folyamatok és a hormonháztartás egyensúlyának javulásához.

A sovány emberek a hormonális működése és metabolikus felépítése azonban eltérő lehet, szakemberek szerint ezért reagálhat másképp a szervezetük a súlyvesztésre. Véleményük szerint aki sovány, annak elsősorban arra kell törekednie, hogy ezt az állapotot fenntartsa, mégpedig testmozgással, és tápanyagdús élelmiszerek fogyasztásával. „A kulcs az olyan étrendi és rendszeres testmozgást előtérbe helyező változtatásokban rejlik, amelyek hosszú távon fenntarthatóak” – összegezte Mir Ali.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.