Csillapítja az éhséget az ugrókötelezés?

Teljesen új értelmet adhat egy új felfedezés az "átugorja az étkezést" kifejezésnek. Kiderült ugyanis, hogy néhány percnyi ugrókötelezéssel csillapítható az étvágy, és elősegíthető a fogyás.

A legújabb kutatás szerint az ősrégi játszótéri mozgás a legjobb módja az éhségrohamok megzabolázásának , és a kalóriabevitel csökkentésének. A különböző mozgásformákat vizsgáló kísérlet azt mutatta, hogy az alanyok kisebb valószínűséggel nassoltak néhány percnyi ugrókötelezés után, mint ha ugyanennyit kerékpároztak.

A bokszolók körében rendkívül népszerű aerob gyakorlatról első ízben mutatta ki tudományos kutatás, milyen nagy hatást gyakorol az éhségre. Igaz, hogy minden mozgásforma elnyomja bizonyos mértékben az éhségérzetet, a szakértők mégis úgy vélik, hogy egyes tevékenységek nagyobb mértékben fejtik ki ezt a hatást.

A japán Waseda Egyetem kutatói szerint azért az ugrókötelezés a leghatékonyabb módja a kalóriabevitel csökkentésének, mert ez egy saját testsúllyal végzett gyakorlat, mely során a test fő izmai és ízületei viselik az ismétlődő földnek ütközésből eredő behatást. A kerékpározás ezzel szemben nem saját testsúllyal végzett gyakorlat, és bár ez is kiváló módja állóképességünk megőrzésének, nem képes ugyanolyan hatékonyan csökkenteni az éhségérzetet, mint az ugrókötelezés.

A japán szakértők azt feltételezik, hogy saját testsúllyal végzett gyakorlatokra, például az ugrókötelezésre és a futásra jellemző gyors fel-le mozgás felborítja a bélrendszer működését, és valószínűleg gátolja az éhségérzetet szabályozó hormonok felszabadulását.

Az szakfolyóiratban megjelent, 15 fiatal férfi részvételével végzett kísérletből az derült ki, hogy az alanyok ugrókötelezés után kevésbé érezték éhesnek magukat, mint kerékpározás után. Az is kiderült ugyanakkor, hogy mindkét gyakorlatot követően kisebb éhséget éreztek, mint amikor semmilyen mozgást nem végeztek. A várakozásoknak megfelelően az ugrókötelezés következtében valóban csökkent bizonyos éhségszabályozó hormonok, például a grelin szintje, bár nem tapasztaltak jelentős eltérést a hormonok szintjében a két testmozgás között, ami arra utal, hogy az ugrókötelezés nem feltétlenül az éhséghormonok szintjének nagyobb mértékű csökkentése, hanem valamilyen más mechanizmus révén fejti ki kedvezőbb hatását.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!