Baywatch-sztár: vizet kell inni a fogyáshoz. Igaza van?

Ha Carmen Electra, az egykori Baywatch-sztár és glamour modell valamit arról mond, hogy hogy nézhetünk ki jobban, arra sokan felkapják a fejüket. Most éppen azt nyilvánította ki, hogy aki jót akar tenni magával, igyon vizet.

A megjegyzés egyáltalán nem valamiféle cinikus művészi allűr következménye, hanem egy életmód-változtatási fogadalom hozadéka. Electra azt mondja, hogy a teste megváltozott egyik napról a másikra, a bőre egészségesebb lett, segít megtartani a megfelelő testsúlyt , és az a legjobb az egészben, hogy bárki képes rá.

„A víz általában jó dolog Carmen Electra , vagy bárki számára. Tulajdonképpen egy fiatalító anyag, mert a testünk minden sejtjének szüksége van rá” – helyeselte a színésznő megállapításait Dr. David Geier, sportorvos és ortopéd sebész.

Testünk 70 százalékát víz alkotja. Minél több túlsúlyt hordunk magunkon, annál kisebb ez az érték. Célszerű, ha folyadékszükségletünket mind nagyobb mértékben ezzel az értékes folyadékkal, a vízzel pótoljuk. Nem mindegy azonban, hogyan, mennyit, milyent. Hogy Electra bőre jobban néz ki a vízivástól , az annak a következménye, hogy elmúlt a dehidratáltsága. A dehidratált bőr sápadtnak néz ki, és ez a ráncokat is láthatóbbá teszi – közölte Leslie Bonci, a táplálkozási tanácsadó, aki szerint a ragyogó bőr elképzelhetetlen megfelelő folyadékbevitel nélkül.

Számos tanulmány állítja, hogy egy-két pohár víz étkezés előtt nagyon hasznos, mert az emberek úgy érzik, hogy jobban eltelnek és kevesebbet esznek – erősíti meg a vízivás hasznosságát Julie Andrews, University of Wisconsin dietetikusa. „A víz helyet foglal a gyomorban, és határozottan teltségérzést kelt. A másik dolog, hogy az éhség és szomjúság időnként könnyen összetéveszthető, s amikor éhesnek érezzük magunkat a szomjoltással az éhség is elmúlik” – teszi hozzá.

Íme a csodaszer, amelyből valóban megéri sokat fogyasztani

Az embereknek nem mindig kell kúraszerűen napi nyolc pohár vizet inni, ez egyéni preferenciák kérdése. Nyilvánvalóan befolyásolják a vízfogyasztást olyan tényezők, hogy meleg van vagy hideg, mennyire aktívak fizikailag stb.

A víz önmagában nem feltétlenül segít a fogyásban, de megkönnyíti az emberek számára, hogy egészségesek maradjanak. A hidratáltság növeli az energiát, segíti az emésztést és megakadályozza a puffadást.

„A vízivás képes segíteni egy kicsit, de nyilvánvalóan egy egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás és a testmozgás, ami a fogyáshoz vezet” – mondta Andrews. Ettől még igaz, hogy a víz fogyasztása továbbra is egy olcsó, egyszerű módja annak, hogy jobban nézzünk ki, és jobban érezzük magunkat.

Forrás: Today.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.