Az olívaolajnak már az illata is fogyasztó hatású

Az olívaolaj a kutatók szerint azzal segíthet a fogyásban, hogy már az illata is eltelít.

A Müncheni Műszaki Egyetem és a Bécsi Egyetem kutatói kísérletükben arra kérték a résztvevőket, hogy három hónapig naponta fogyasszanak el 500 gramm joghurtot. Egy részük olívaolajat kevert hozzá, a többiek repceolajat, zsírt vagy vajat. Az eredmények alapján kiderült, hogy az olívaolajat fogyasztók összességében kevesebb kalóriát vittek be, és egyikük sem hízott meg. A vérvizsgálatok a szerotonin , a telítettség érzetéért felelős hormon magasabb szintjét mutatták ki.

A német és osztrák kutatók szerint ez egy olyan aromás vegyületnek köszönhető, amely semmilyen más zsírban és olajban nem fordul elő. A kutatás eredményeit sikerült megismételni úgy, hogy olívaolaj helyett csak az aromás vegyületet keverték a kísérleti alanyok joghurtjába. Az olívaolajból kivont vegyület növeli a telítettség érzetét, ezáltal közel 200 kalóriával csökkenti a napi kalóriabevitelt.

A kutatókat annyira meglepte, hogy az olívaolaj a repceolajjal azonos zsírsavmennyisége ellenére is ilyen hatékony, hogy egy újabb kísérletet is elvégeztek, ami azt mutatta, hogy még az olívaolaj illata is befolyásolja az étvágyat. A hozzáadott olívaolaj kivonattal kevert joghurtot fogyasztó résztvevők átlagosan 176 kalóriával kevesebbet fogyasztottak naponta, mint azok, akik enélkül ették a joghurtot.

A kutatók úgy vélik, eredményeik megnyithatják az utat az újfajta egészséges, de laktató fogyókúrás ételek kifejlesztése felé, miután a kísérletek azt bizonyítják, hogy az aroma képes szabályozni a telítettség érzetét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!