A vízivás mégsem segít a fogyásban

Tévhit, hogy a vízivás elősegíti a súlyvesztést - állítja Dr. Beth Kitchin, aki szerint tény, hogy a folyadék valamelyest serkenti a kalóriák égetését, ám nem elegendő mértékben az említésre méltó eredményhez.

A szakértő hozzátette, hogy a napi nyolc pohárra vonatkozó szabály is mítosz csupán.

Mennyi az ön ideális súlya? Töltse ki BMI (testtömegindex) kalkulátorunkat! Rengeteg fogyókúrázó kortyol szorgalmasan vizet a hatékonyabb súlyvesztés reményében. Az Alabamai Egyetem munkatársa viszont kijelentette, hogy a víz korántsem a fogyás mágikus kulcsa. "Nagyon kevés bizonyíték utal arra, hogy a vízivás elősegíti a fogyást. Ez az öngerjesztő tévhitek egyike. Nem mondom, hogy a vízivás nem jó, de mindössze egy kutatás mutatta ki, hogy aki többet kortyol, az naponta néhány kalóriával többet éget el" - magyarázta Dr. Kitchin.

A napi nyolc pohárra vonatkozó , gyakran hangoztatott szabály kapcsán pedig a következőképpen nyilatkozott. „Igen, az embernek folyadékra van szüksége, de ez nem muszáj, hogy víz legyen. Semmi sem bizonyítja, hogy a víz zsírt éget vagy teltségérzetet eredményez. Tehát az is teljesen rendben van, ha valaki nem szereti a vizet.”

A vízivás nem segít a fogyásban (Fotó: Europress)

Dr. Kitchin kifejtette, hogy bár valóban a víz a folyadékpótlás legjobb eszköze, a koffeinbevitelhez . Ez összességében kevesebb folyadékvesztéshez vezet” – mondta a szakértő.

Dr. Kitchin azt is megjegyezte, hogy sokan abban a hitben vannak: a hideg víz segít a fogyásban. Az Alabamai Egyetem munkatársa úgy véli, ezzel tényleg növelhető az elégetett kalóriák mennyisége, de nincs hatással a súlyvesztésre. Rossz hír a diétázók számára, hogy Dr. Kitchin a csökkentett kalóriabevitelt tartja a fogyás egyetlen lehetséges módjának, minél több gyümölcs, zöldség és leves fogyasztásával .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Túlnyomóan derült lesz az ég, viszont a nyugati határvidéken felhősebb idő várható. Helyenként párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ugyanakkor a vízpartokon, magasan fekvő helyeken, városokban kevéssel fagypont felett marad a hőmérséklet. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!