Nyitott szájjal aludni veszélyes

Sokkal nagyobb veszélyben vannak azoknak a fogai, akik nyitott szájjal alszanak, mert megváltozik a száj nyálkahártyájának savassága, ráadásul a nyitott szájjal alvás egyéb problémák, például a kellemetlen szájszag rizikóját is növelik.

Tényleg veszélyes nyitott szájjal aludni?

Ha valaki a száján keresztül veszi a levegőt alvás közben, azzal kiszáríthatja a száj nyálkahártyáját, így nem lesz a szájában elegendő nyál. A nyál a száj megfelelő kémhatásának biztosításához szükséges, vagyis ahhoz, hogy a szájüreg ne váljon túlságosan savassá. A nyál emellett a kártékony baktériumok "kiöblítéséért" is felelős, ezek a mikrobák felelősek például a kellemetlen lehelet vagy az ínygyulladás kialakulásáért.

férfi nyitott szájjal alszik
Aki nyitott szájjal alszik, annak a szája sokkal savasabb. Fotó: Getty Images

Az új-zélandi University of Otago szakemberei egy 2016-os kutatásban bebizonyították, hogy aki nyitott szájjal alszik, annak a szája sokkal savasabb, így jóval nagyobb esélye van a fogszuvasodásnak , valamint a fogérzékenység kialakulásának is. Ennek ráadásul két oka is van: a savas környezet közvetlenül is roncsolja a fogak zománcrétegét, emellett a mikrobák elleni küzdelem sem lesz olyan hatékony.

A kutatók 10 egészséges önkéntest vontak be a kísérletbe, akiknek megmérték a szájüregi hőmérsékletét, illetve azt is, hogy milyen volt a szájuk kémhatása. Ezután több éjszakát is végig kellett aludniuk, vagy "normálisan", vagyis csukott szájjal, vagy pedig egy speciális orrcsipesszel, ami arra kényszerítette őket, hogy a szájukon keresztül vegyék a levegőt. Az önkéntesek szájának hőmérsékletét és pH-értékét folyamatosan mérték ez idő alatt. A kísérlet összesen négy éjszakán keresztül tartott.

Alvás közben lecsökken a pH-érték

Úgy találták, hogy az átlagos napközbeni pH-érték 7,3 volt, ez alvás közben 7-re csökkent. Azonban ha nyitott szájjal aludt valaki, akkor a pH-értéke átlagosan 6,6-ra változott - ez pedig jóval alacsonyabb, vagyis savasabb a normálisnál. A kémhatás esetenként 3,6-ra is csökkenhetett, ami jóval az alatt a határ alatt van, amelynél a fogzománc károsodni kezd.

"Normális, hogy alvás közben folyamatosan és lassan csökken a száj kémhatása, de azoknál, akik nyitott szájjal alszanak, sokkal jelentősebb ez a változás" - mondta Joanne Choi, a kutatás vezető szerzője. "Ez az első olyan kutatás, mely folyamatosan figyelte a szájunk éjszakai kémhatásának változásait. Ha tehát valaki a száján keresztül veszi a levegőt alvás közben, azzal rosszabb fogakat kockáztat."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!