A fogínygyulladás kezelése

A fogínygyulladás az egyik leggyakoribb fogászati probléma manapság, ráadásul akár komoly következményei is lehetnek, amennyiben nem kezeljük megfelelően. Pedig a megelőzés minimális odafigyeléssel egyáltalán nem bonyolult feladat.

Az ínygyulladás - orvosi szakkifejezéssel gingivitis - kialakulása főként a szájban étkezések nyomán természetesen képződő plakk, azaz a lepedék számlájára írható. Az ebben tenyésző baktériumok azok, amelyek felszaporodva idővel beindítják a szervezet védekezési reakcióját, így keletkezik a gyulladás. A beteg ezt követően ínyvérzést, majd az íny kipirosodását és megduzzadását tapasztalhatja tünetként, eleinte még fájdalom nélkül.

Súlyos következmények

Megfelelő kezelés nélkül ebből már veszélyesebb állapot alakulhat ki, a fognyak és íny közti rés kimélyül, a baktériumok bejutnak ide is, a gyulladás a fog gyökere mentén terjed tovább, aminek vége a fogak elvesztése is lehet. Az ínygyulladás ráadásul növelheti akár a cukorbetegség , egyes szívbetegségek, az ízületi gyulladás, a stroke és bizonyos daganatok kialakulásának esélyét is.

Jó hír azonban, hogy a folyamat némi alapossággal hosszabb ideje fennálló gyulladás esetén is visszafordítható!

Egy csodafegyver: a fogkefe

A legfontosabb eszköz e téren a fogmosás, amely által egészséges szinten tartható a lepedék mennyisége. A fogkefe mellett bevethető a cél elérése érdekében fogselyem és szájöblítő is, de az igazán lényeges az, hogy a kefét megfelelően használjuk. Fogínyproblémák kezelésére kaphatók kifejezetten erre kifejlesztett fogkrémek, amelyek aktív összetevőket, például klinikailag igazoltan is hatékony aminfluoridot és ónfluoridot tartalmaznak. Ez egy kis kémiai segítséget jelent, aminek célja tehát a plakk eltüntetése a fogak és a fogínyszél közötti területekről és a hasadékokból.

A helyes fogmosás lépéseit el kell sajátítani

A helyes fogmosás több fontos kritériumnak is meg kell, hogy feleljen. A tevékenységet mindig a belső fogfelszínek tisztításával kezdjük, körkörös mozdulatokkal, de ügyelve, hogy ne nyomjuk túl erősen a fogakhoz a sörtéket, máskülönben a fogzománc és a fogíny láthatja kárát a jó szándékú beavatkozásnak. Egy adott részt 5-10 másodpercig dörzsöljünk. A elöl lévő rágófogak takarításánál egyfajta rezgető mozgásra van szükség, anélkül, hogy a sörtevégek elmozdulnának. A folyamatot nagyjából 5 percig kell végezni. Mindehhez érdemes puha, esetleg közepesen kemény sörtéjű fogkefét választani a boltban.

Egyes gyógynövények szintén hasznossá válhatnak a fogínygyulladás elleni küzdelemben. Íme, egy lista azokról a gyógyfüvekről, amelyek segítségünkre lehetnek.

Persze, előfordulhatnak olyan élethelyzetek, amikor nem áll rendelkezésre fogmosási lehetőség. Ilyenkor vészmegoldásként bevethető némi szájvízzel történő öblögetés, de hasznos lehet egy cukormentes rágógumi is.

A hatékony szájápolás révén minimálisra csökkenthető a plakk-képződés miatt létrejövő fogínygyulladás, azaz lényegében kiiktatható a leggyakoribb kiváltó ok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Túlnyomóan derült lesz az ég, viszont a nyugati határvidéken felhősebb idő várható. Helyenként párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ugyanakkor a vízpartokon, magasan fekvő helyeken, városokban kevéssel fagypont felett marad a hőmérséklet. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!