Veszélyes lehet a vadméz

Könnyen a sürgősségi osztályon találhatják magukat azok a férfiak, akik szexuális vágyuk fokozására a vadmézzel próbálkoznak - állítják török kutatók.

A mézet egy bizonyos rododendron faj nektárjából állítják elő, és elsősorban Törökországban már régóta gyanították, hogy ételmérgezést okozhat. A Fekete-tengerhez közeli országrészben ugyanis emésztőszervi problémákra és még inkább szexuális vágyfokozásra használják alternatív gyógymódként. Dr. Ahmet Demircan az ankarai Gazi Egyetem kutatója és munkatársai 21 vadméz mérgezéses esetről számoltak be az Annals of Emergency Medicine decemberi számában.

Dr. Demircanék öt év leforgása alatt találkoztak az esetekkel a sürgősségi osztályon. Csaknem minden beteg középkorú vagy idősebb férfi volt. A helyi méhészek szerint ez az a korosztály, mely elsősorban szexuális teljesítményének javítása reményében keresi a vadmézet. A probléma azonban a grayanotoxinok koncentrációjának emelkedésével jelentkezik: vérnyomásesés, csökkenő pulzus, hányás, szédülés és ájulás léphet fel.

A mérgezés tünetei rendszerint túladagolás következtében alakulnak ki. A vizsgálat során megállapították, hogy a 41-86 év közötti betegek tünetei általában egy órával a méz fogyasztása után jelentkeztek. A 21-ből 18 beteg volt férfi. Minden beteg sikeres kezelésben részesült, és 18-48 órán belül elhagyhatta a kórházat.

Demircan szerint fontos, hogy a betegeket először ellátó orvosok mással nem magyarázható alacsony vérnyomás és lassú szívverés esetén, különösen a negyvenes-ötvenes férfiaknál gondoljanak a vadméz mérgezésre, és nem csak Törökországban. Előfordult már Európa más sürgősségi osztályán is hasonló eset török származású férfi betegeknél. Azonban nem kell tartani a megfelelően feldolgozott méztől, mivel az nem tartalmazza a méreganyagot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +11 °C

Északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és változóan felhős lesz az ég, de emellett mindenhol több órára kisüt a nap. Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Napközben az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.A hőmérséklet délután 23, 29, késő este 15, 22 fok között várható. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?