Vegán leszek, mire figyeljek oda? (2)

Vegánnak lenni nem egyszerűen csak az ételekről szól. Egy vegán nem hord selyemruhát, bőrcipőt, és olyan termékeket sem használ, amelyeket állatokon teszteltek. Emellett biztos sokan döntenek kifejezetten egészségügyi okokból is a növényi alapú étrend mellett. Bármi is legyen a motiváció, egy növényi étrendet folytatónak nagyon pontosan kell tudnia, hogy mi kerül be a szervezetébe, és mi nem. (Egyébként egy nem vegánnak is.)

A kezdő vegánoknak azt szokták ajánlani, hogy a fehérje, a kalcium, a B12, a D-vitamin, a vas, az omega-3 zsírsavak és a cink bevitelére figyeljenek oda. A lista elég hosszú, de nem szabad megijedni, hiszen odafigyeléssel és tudatossággal könnyen betartható.

Vegán leszek, mire figyeljek oda?
Vegán leszek, mire figyeljek oda? Fotó: iStock

B12-vitamin

Ez a vitamin nélkülözhetetlen a vérképzéshez, hiszen fontos szerepe van a vörösvérsejtek előállításában. Ezen kívül szükséges az immunrendszer működéséhez, de az idegrendszer egyes funkcióit is támogatja, és ha megfelelő arányban van jelen a szervezetben, ellensúlyozza a fáradtságot és a kimerültséget is. Hiánya rosszkedvet, depressziót, zaklatott alvást, szédülést, egyensúlyproblémákat, valamint érzéskiesést vagy éppen tűszúrásérzetet okoz a végtagokban.

"A növényi alapú étrend nem egy hóbort" Számos nemzetközi tanulmány után 2016-ban idehaza is megjelent az első tudományos minőségű írás a növényi alapú étrend létjogosultságáról. A cikk első szerzőjével, Szabó Zoltán dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakemberrel beszélgettünk. Korábbi cikkünkért kattintson !

Nagy mennyiségben található meg húsokban, tojásban, tejben és sajtban, valamint halakban - tehát éppen azokban az ételekben, amelyektől a vegánok távol tartják magukat. (De fontos tudni, hogy a B12-vitamint baktériumok termelik, és azért található meg az állati eredetű élelmiszerekben, mert vagy legelés közben a földből a szervezetükbe kerül, vagy a nagyüzemi állattartásban külön hozzáadják a tápjukhoz.)

Azonban néhány növényi eredetű étel is tartalmazza, érdemes odafigyelni arra, hogy ezeket rendszeresen fogyasszák. Ilyen például a savanyú káposzta, a kovászos uborka, a shiitake gomba, a lucernacsíra és más növényi csírák, egyes gabonafélék, vagy a homoktövis bogyója.

Vas

Vashiány esetében ugyancsak vészes vérszegénység fenyeget, mivel a vér hemoglobinjának fontos alkotóeleme. Tulajdonképpen a legfontosabb feladata az, hogy megkösse, és elszállítsa az oxigént a sejtjeinkhez. Emellett részt vesz a sejtek energiatermelésében, valamint a testünk természetes védekezőképességének fenntartásában is. Amennyiben nem fogyasztunk elég vasat, vagy csak nem tud felszívódni, állandó levertséget, kimerültséget, szédülést, fáradtságot érezhetünk, és feltűnően hullhat a hajunk is. Szakemberek szerint a vasat leghatékonyabban állati eredetű élelmiszerekből tudja hasznosítani a szervezetünk, de sok növény is tartalmazza. Ilyen a spenót, sóska, eper, sárgabarack, zöldborsó, zöldbab, mogyoró, gomba, mák, lencse, mandula, dió, szilva, retek, körte. Ne felejtsük el, hogy a nőknél a menstruáció ideje alatt, egyes gyulladásos vagy daganatos megbetegedések esetén, valamint várandósoknál az átlagnál nagyobb, megközelítőleg dupla mennyiségű vasra van szükség.

Kalcium

Nyilván a legegyszerűbb tejtermékeken, illetve magán a tejen keresztül kalciumhoz jutni, a növényi étrendet választók azonban éppen erről mondanak le. Ez az ásványi anyag nemcsak a csontjaink erőssége miatt fontos. Kiemelkedő szerepet játszik az egészséges vérnyomás fenntartásában, a szívizomzat, az idegek és az izmok megfelelő működésében, valamint az agy és a test többi része közötti információáramlásban. Szerencsére a pótlására rengeteg növényi forrás is rendelkezésre áll. Ilyen például a brokkoli, a káposzta, a zöldbab, a hagyma, a répa, az édesburgonya, a narancs, a mák, a szezámmag, a mandula és a köles is.

Cink

A cink egyik legfontosabb feladata a sejtmembrán erősítésében áll. Ez azt jelenti, hogy cink hiányában a testünk valamennyi sejtjét határoló hártya sérülékennyé, a sejt maga pedig rövid életűvé válik. Ezen kívül a szervezetünk védekezőképességét, és a sebgyógyulást is támogatja. A vegyes táplálkozásúak húsból, tejből, tojásból veszik magukhoz a legnagyobb mennyiségben. A vegánoknak az aszalt gyümölcsöket (sárgabarack, szilva, őszibarack, mazsola, paradicsom) az avokádót, a shiitake gombát, a borsót, a lencsét, a zabot és a brokkolit ajánlják.

Omega-3

A telítetlen zsírsavak közé tartozik, és mint ilyen, nemcsak energiaforrás a szervezetünk számára, hanem sok vitamin felszívódásában, valamint a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében is segít. A tojás, illetve a halak húsa rendkívül gazdag omega-3-ban, a növényi étrendbe azonban a hüvelyeseket, a dióféléket, a lenmagot, a tökmagot, az olívaolajat, a szójaolajat érdemes beilleszteni.

Fehérje

Tulajdonképpen inkább az úgynevezett esszenciális aminosavakról beszélünk, amelyek a szervezet fontos fehérjéinek előállításához szükségesek, és amelyeket csak külső forrásból lehet bejuttatni. Legelterjedtebb forrásai a húsok, a tojás és a tejtermékek. Ezek hiányában gabonákból és zöldségekből is biztosítani lehet testünk fehérjeigényét. Ilyen például a kukorica, búza, rizs, répa, karfiol, burgonya, uborka, borsó és még a paradicsom is.

D-vitamin

A zsírban oldódó D-vitamin nélkül legyengül az immunrendszerünk, depresszióra hajlamossá válhatunk, és nő a rákos, valamint a daganatos betegségek kialakulásának kockázata is. Mivel a napsugárzás hatására a bőrünk alatt elhelyezkedő koleszterin D-vitaminná alakul, körülbelül napi fél óra napozás ajánlott mindenkinek táplálkozástól függetlenül is. Ételeken keresztül elsősorban halakból, tojásból, tejtermékekből tudjuk biztosítani a szervezetünk számára, a vegánoknak tehát más források után kell nézniük. Kiváló megoldást jelenthetnek számukra a gombák, valamint a különböző magvakból készült olajak.

Egyre nagyobb teret hódít az állati eredetű termékek fogyasztásának mellőzése. Mindazoknak pedig, akik erre törekednek, remek választás lehet a Flora margarin, hiszen tökéletesen beilleszthető az egészséges, változatos étrendbe. Mivel egészséges magvakból kinyert olajokból készül, így természetes formában tartalmaz Omega 3 és 6 zsírsavakat. Mindennek köszönhetően szívbarát termék, nem tartalmaz sem mesterséges aromákat, sem színezékeket. (X)

A cikk megjelenését a Flora margarin szponzorálta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!