Tej kell a fiataloknak és a felnőtteknek is!

A tejtermékek előnyösebbek a kalcium karbonátnál a csontnövekedés és csonterő serkentésében - derítette ki a Purdue Egyetem vizsgálata.

A vizsgálat során megnézték, a kalcium és más tápanyagok milyen hatást gyakorolnak a csontnövekedésre. Kiderült, hogy 9 és 18 éves kor között napi 1 300 mg kalciumra van szükség az optimális csontnövekedéshez. Ez 4 csésze tejjel vagy joghurttal, vagy ennek megfelelő mennyiségű sajttal egyenlő. 9 éves kor után főként a korosztály nyomására a kalcium igény és a bevitel közötti rés megnő - olvasható a Medipress hírügynökség oldalán.

Egy kísérletben az állatok egyik csoportja 10 héten át tejtermékeket kapott, a másik pedig kalcium karbonátot. Kiderült, hogy a csonterősség és -sűrűség méréskor 8 százalékkal magasabbak voltak az értékek a tejet fogyasztó csoportban, tehát a tejből jobban hasznosult a kalcium" - közölte Connie Weaver táplálkozástudományi professzor.

"Előnyösebbnek találtuk a tej vagy tejtermékek fogyasztását a csontnövekedés időszakában a kalcium karbonáthoz képest, és úgy tűnik, védő hatásuk is van a későbbi élet során" - közölte Weaver.

CsontritkulásA csontsűrűség a harmincas éveink környékén éri el csúcspontját, ezért kiemelten fontos, hogy a fiatal felnőttek elegendő kalciumot, fehérjét és D-vitamint vegyenek magukhoz tejtermékek formájában, hogy megelőzzék a csontritkulás későbbi kialakulását.

A kalcium és a tejtermékek fontos szerepet játszanak az egészségmegőrzésben és a krónikus betegségek megelőzésében is.

A tej alkotórészei bioaktív (egészségvédő) anyagok, melyek védik az emberi szervezetet, hozzájárulnak a harmonikus életműködéshez, vagyis a jó életminőséghez. A benne lévő fehérje (kazein és savófehérje) immunerősítő hatású, gátolja az érelmeszesedést és a vérrögképződést. A tejcukor a tejsavbaktériumok kizárólagos tápláléka, amelyek hozzájárulnak az emésztőrendszerünk egészségéhez: a vastagbélben gátolják a mérgező, rákkeltő anyagok működését, szaporodását. A tejzsírok ideális arányban tartalmaznak omega-6 és omega-3 zsírsavakat, és jelentős mennyiségű növekedést serkentő, bőrregeneráló, a vérszegénység ellen ható, antioxidáns hatású A-, E-, és többfajta B-vitamin lelhető fel bennük.

A zsírszegény tej és tejtermékek kiváló kiegészítői lehetnek a legszigorúbb diétának is. Sőt, fogyasztásuk különösen ajánlott ebben, a szervezet számára igen megterhelő időszakban, hiszen segítségükkel vitamin- és ásványi anyag készletünket egészséges, kímélő ételekkel tölthetjük fel.

Ha többet akar tudni az egészséges tejfogyasztásról és a hazai tejről, akkor nézze meg a www.tejbar.hu oldalt!

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Az északkeleti, keleti országrészben lehet kevesebb felhő, naposabb idő, de a Dunántúl egyes részein is szakadozottabbá, vékonyabbá válhat a felhőzet átmenetileg. Az eső délelőtt a legtöbb helyen eláll, ezt követően csapadékra majd csak estétől van kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz. A déli órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk. Késő estére 1 és 7 fok közé hűl le a levegő. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra