Tápszergyártók: 12 százalék vissza!

A parlament hétfői döntésével a gyógyszerek után a forgalmazókra kirótt 12 százalékos támogatás-visszafizetési kötelezettséget kiterjesztette a tápszerek értékesítésére is. Mindkét termék jelentős tb-támogatást élvez, és a döntéshozók szerint nincs rá ok, hogy különbséget tegyenek közöttük.

E visszafizetés alól csak azok a cégek mentesülnek, amelyek csökkentik a termelői árakat, és vállalják, hogy ezt a szintet tartják három évig. Amiként a gyógyszerforgalmazásban ez a fő szabály. Csakhogy - mint mondják - ezt a tápanyagoknál nem lehet megtenni, mert az alapanyaguk, a tej piaci ára meredeken nő.

A Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (Magyosz) Tápszer Szekciójának elnöke, Katona Beatrix szerint félő, hogy még kevesebb csecsemő jut majd a megbízható mesterséges tápanyagokhoz. A szekcióelnök felvetette ugyanakkor azt a megoldási lehetőséget is, hogy eltekintenek a társadalombiztosítási támogatás igénybevételétől.

Ez esetben a vevőknek kell kiváltaniuk a társadalombiztosítás által vállalt árrészt.

Egy adag csecsemőtápszer támogatással most 1000-1500 forintba kerül. Ha a gyártók kiveszik termékeiket a tb-körből, az ár a duplájára emelkedhet. (Egy négy hónapos babának havonta 5 dobozra van szüksége.)

Gondot okozhat az átalakítás a tápszert használó krónikus betegek körében is: - Már most is nehezen képes egy család előteremteni a tápszer napi 600-1000 forintos árát. A támogatás átalakítása miatt már az idén harminc százalékkal csökkent a fogyasztás - mondja az elnök.

Horváth a férjét is magával vitte Afganisztánba

"Felelőtlenség műveleti területen repeszálló mellény fölé felvenni rózsaszín retikült, mert így célponttá válhat." Ezekkel a szavakkal bírálta tegnap Csampa Zsolt fideszes képviselő Horváth Ágnes egészségügyi minisztert, aki hivatalos afganisztáni látogatására a férjét is magával vitte. Az ellenzéki honatya szerint szakmai aggályt vet fel az, hogy egy miniszter eldöntheti, férjével utazik közpénzen egy kiemelt delegációval műveleti területre. Az egészségügyi tárca közleményben reagált, amely szerint komolytalan és a kint szolgáló katonák szakértelmét kérdőjelezi meg a Fidesz vádja. A férj jelenléte pedig sem többletkiadást, sem nagyobb kockázatot nem jelentett. Horváth Ágnes magyarázata szerint katonai géppel repültek, az útért pedig sem az újságíróknak, sem a delegáltaknak nem kellett fizetniük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Hazánk nyugati felén nagyrészt fátyolfelhős időre számíthatunk, de átmenetileg megvastagodhat a felhőzet. Keleten továbbra is erősen felhős vagy borult marad az ég, helyenként kisebb eső, záporeső is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy méréskelt lesz.Késő estére nagyrészt 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken ennél már hűvösebb is lehet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 10 fok között várható, de a kevésbé felhős fagyzugokban 0 fok köré hűlhet a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?