Táplálkozni szeret, vagy inkább egy jót enne?

Főzőiskolát indított az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet, ahova mindazok jelentkezhetnek, akik szeretnék elsajátítani gyakorlatban is az egészséges főzés konyhatechnológiai fogásait.

Az OÉTI szakemberek számára is meghirdeti az egészséges ételkészítésről szóló képzéseket. A Főzés Hatalma Főzőiskola indításával az Intézet célja, hogy szakmai hátterével iránymutatást adjon különböző lakossági csoportoknak egy hiánypótló területen: az elmélet gyakorlati kivitelezésében.

A főzőiskola első programján - a 2010 óta folyamatosan zajló STOP SÓ Nemzeti Sócsökkentő Programhoz kapcsolódóan - só nélkül, természetes ízesítő anyagok felhasználásával készíthetnek az érdeklődők ízletes, egészséges ételeket, a megszokottól eltérő, de otthon is alkalmazható konyhatechnológiával.

A Startolj Reggelivel! programhoz kapcsolódó tanfolyamon a kisétkezések egyszerű és változatos példáit mutatják meg, egy következő alkalommal pedig segítik a felkészülést a nyári olimpiára, nemcsak a sportolóknak, hanem mindenkinek, aki versenyformába szeretné hozni magát a fürdőruhaszezonig. Terveik között szerepel többek között a közétkeztetési szakembereknek szóló "közétkeztetés másképpen", "hazaiból nem hagyományosan", vagy a túlsúlyos és elhízott gyerekeket és szüleiket célzó "finoman egészségeset", "zöldségek, gyümölcsök az egészségért" című tanfolyamok is. Egyes tanfolyamok rövidek, mások pedig hosszabbak, sorozatszerűek lesznek, a témától és a gyakorlati igénytől függően.

A táplálkozásnak az egészség megőrzésében, a betegségek megelőzésében kulcsszerepe van. A legtöbb krónikus megbetegedés, így a szív- és érrendszeri megbetegedések, a 2-es típusú diabétesz, a rák kockázati tényezői között döntő jelentősége van a helytelen táplálkozás okozta elhízásnak és a mozgásszegény életmódnak. Számos kutatás erősítette meg, hogy fiatal korban kell elkezdeni a táplálkozással, életmóddal kapcsolatos oktatást, de természetesen minden életkorban elengedhetetlen az új ismeretek megszerzése és a meglévők bővítése

A márciustól induló tanfolyamokra jelentkezni az alábbi email-címen lehet: fozes6alma@oeti.antsz.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között várható. Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.