Sosem fogyóznak, mégis karcsúak

Manapság egész iparág épült a túlsúly leküzdésére, a fogyókúrázásra, az ehhez tartozó számtalan módszerre, gyógyszerre és szakkönyvre. Mégis nagyon kevés embernek sikerül a dolog végére járni, és az áhított célt elérni: lefogyni és utána karcsúnak maradni. Ennek az (is) a magyarázata, hogy a súlyproblémákkal addig nem lehet végleg szakítani, amíg az étkezésünket külső szakértők irányítják. A végleges fogyás csak úgy lehetséges, ha megváltozik a viszonyunk az evéshez.

Kisebbség és túlnyomó többség

Persze nagyon nehéz ezt megvalósítani, hiszen a túlsúllyal és visszatérő fogyókúrákkal bajlódók általában rég elvesztették természetes kapcsolatukat saját éhségérzetükkel. Ennek az eredendő zavarnak a leküzdésében segít, ha megismerik, miként étkeznek azok az emberek, akik sohasem fogyókúráznak. Ők teszik ki azt a kisebbséget, akiket egészséges étkezési ösztöneik és szokásaik megóvnak az elhízástól. Egy amerikai szerzőpáros, (Jill Podjasek és Jennifer Carney) e témáról írt könyvében többek között az olvasható, hogy az eredendően karcsú emberek számára nincsenek jó és rossz ételek. Nem érzik magukat hősnek, ha gyümölcsöt vagy zöldséget esznek és nincs lelkiismeret-furdalásuk, ha megkívánnak egy szelet tortát. Számukra az étel egyszerűen táplálék, amit jóízűen elfogyasztanak.

Mivel a testsúlyuk nemigen változik, háromhavonta vagy még ritkábban állnak mérlegre, és ha akkor kicsit többet vagy kevesebbet mutat a mutató, tapasztalatból tudják, hogy a következő alkalommal valószínűleg ismét a régi értéket látják majd a kijelzőn.

A tartósan súlyproblémákkal küzdők arra a kérdésre, hogy mikor szoktak enni, igen eltérő válaszokat adnak: az éppen követett diétás terv szerint naponta ötször vagy nyolcszor, mások délig semmit, van, aki csak este, amikor végre ideje van. Az eredendően karcsúak ezzel szemben akkor, de csak akkor esznek, amikor éhesek.

A csodadiéták félrevezetnek

Az amerikai szerzők szerint félrevezető és kimondottan ártalmas a diétás programoknak az az ígérete, hogy alkalmazásuk esetén a fogyókúrázónak sosem lesz kínzó éhségérzete. Az éhség, a korgó gyomor ugyanis az egyik pótolhatatlan jelzője a szervezet energiaszintjének. Aki ennek különféle változatait nem tudja egymástól megkülönböztetni, könnyen beleeshet az úgynevezett impulzív evés csapdájába. Az eredendően karcsú emberek különbséget tudnak tenni a fizikai és pszichés éhség között. Az utóbbinak valójában nincs köze szervezetünk fizikai energiával való feltöltéséhez, hanem valamilyen nyomasztó vagy fájdalmas gondolat, érzés ellensúlyozását szolgálja. Persze az eredendően karcsú emberek is ismerik azt az érzést, amikor unalmunkban vagy valamilyen stresszhelyzet elkerülésére nyúl az étel után, de ők ilyenkor megelégszenek egy csésze teával vagy egy-két szem keksszel. De ami még fontosabb, ismerik a figyelemelterelő evés alternatíváit is: a kellemes fürdőt, zenehallgatást, sportolást, meditálást, barátokkal való beszélgetést, stb.

Együnk tudatosan!

Van ezen kívül az éhségnek még egy vállfaja, amikor nem "úgy általában" vagyunk éhesek, hanem valami különlegesre vágyunk. Ilyenkor a szervezetünk valójában azt jelzi, hogy egy meghatározott típusú tápanyag hiányzik az anyagcsere egyensúlyához. A súlyproblémákkal küszködők, akik minden gyomorból érkező inger hatására azonnal a hűtőszekrényhez szaladnak, általában türelmetlenek, nem szánják rá az időt és a figyelmet, hogy kiderítsék mit is kíván a testük. Ezért többnyire mindenfélét összeesznek, ráadásul nagy mennyiségben, az első inger hatására. Az eredendően karcsú emberek ilyenkor időt hagynak, míg megérik bennük az elhatározás, hogy valójában mit is kívánnak, és ha főtt tojás ízlene nekik a legjobban, akkor annak elkészültéig nem esznek meg egy fél tábla csokoládét.

A kiegyensúlyozott evők azt is pontosan érzik, mikor ettek eleget, mikor áll be a jóllakottság a szervezetükben. Az amerikai kutatók szerint manapság a felnőttek alig egyharmada tudja pontosan azonosítani ezt az érzést, a többiek két véglet között ingadoznak: vagy az utolsó morzsáig eltüntetnek mindent, ami eléjük kerül, vagy az éppen követett diéta előírásai szerint étkeznek.

A természetesen karcsúak nem csak azért hagynak maradékot a tányérjukon, mert már jóllaktak, hanem azért is, mert valamilyen szempontból kifogásolni valónak találják az ennivalót. Ha az étel csak langyos, a zöldség, gyümölcs nem elég friss, a pirítós nem ropogós, a leves sós, a rizs ragacsos, gondolkodás nélkül "veszni" hagyják. Mivel számukra az ízek fontosabbak, mint az ételt ellenségnek tekintő örök fogyókúrázóknak, kényesebbek és igényesebbek az étkezés körülményeit illetően. Nem esznek zacskóból az utcán, kivárják, amíg asztalhoz ülhetnek és nyugodtan fognak neki az ételnek.

Karcsúság - kövérség

Természetesen tévedés lenne mindebből azt a következtetést levonni, hogy a mindig fogyókúrázók amolyan másodrangú állampolgárok lennének a spártai jellemű karcsúakkal szemben. Ez utóbbiak csupán annyiban mások, hogy képesek az evést valós értékén kezelni, nem tartják sem többnek, sem kevesebbnek, számukra egyszerűen egy, a testet tápláló élvezetes tevékenység.