Rákkeltő és rákvédő élelmiszerek

A rákos megbetegedések világszerte nagy problémát okoznak. Mivel a legtöbb esetben nem lehet rájönni a betegség kialakulásának valódi okára, kiemelten fontos a megelőzés, melyhez az egészség életmód és táplálkozás elengedhetetlen.

A jelenlegi adatok szerint a rákos megbetegedések mintegy 5-10%-a alakul ki örökletes módon, a többi esetben a környezeti tényezők és az életmód áll kialakulásának hátterében. Habár mindennapjaink során nem tudunk minden karcinogén, azaz rákkeltő anyagot elkerülni, táplálkozásunkkal és életmódunkkal sokat tehetünk a DNS károsodása ellen, mely elősegíti a rák kialakulását. Most vegyük végig, melyek azok a tényezők, amelyek szerepet játszanak a rák kialakulásában, valamint az ellene való küzdelemben.

Fizikai aktivitás

A rendszeres fizikai aktivitás fontos része egészségünk megőrzésének, napjainkban viszont egyre többen végzünk ülőmunkát, dolgozni is leginkább autóval járunk, és a szórakozás is sokszor az otthoni televízió nézésben merül ki. Az aktív pihenés, a szabadban való kirándulás, ma már kevésbé jellemző, holott napi 1-1,5 óra séta már elegendő lenne az egészséges élethez. Ráadásul a rendszeres fizikai aktivitás véd a vastagbélrák, valamint menopauza után a méhnyálkahártya- és a mellrák ellen is.

Túlsúly

Napjaink egyik legnagyobb egészségügyi problémáját a túlsúly jelenti. Az ülőmunka és a mozgás hiánya, valamint a nehéz, zsíros ételek fogyasztása nagyban hozzájárul kialakulásához. Az elhízás, és főként a hasi zsírfelesleg, normális feletti hormonszinteket okoz, amely elősegítheti a rákos sejtek növekedését. Például a magas inzulintermelés növeli a vastagbélrák, a méhnyálkahártya-rák, a hasnyálmirigy és a vese rákjának kockázatát.
Rákkeltő és rákvédő élelmiszerek
Rákkeltő és rákvédő élelmiszerek

Szoptatás

Azzal sokan tisztában vannak, hogy minél tovább tud szopni egy kisbaba, annál erősebb lesz szervezete, immunrendszere. Ám a legújabb kutatások azt is bebizonyították, hogy minél hosszabb ideig szoptat egy édesanya, annál inkább lesz védett a későbbiekben a mellrák ellen.

Élelmi rostok

A rostokban gazdag élelmiszerek nagyban segítik az emésztést. Mivel szervezetünk a rostokat nem tudja megemészteni, azok, mint egy seprű vonulnak végig a belekben, és eltávolítják a lerakódott salakanyagokat. Ennek következtében a rostban gazdag élelmiszerek, így a gabonafélék, a zöldségek és a gyümölcsök, nagyban védenek a bélrák kialakulásával szemben.

Gyümölcsök és zöldségek

A gyümölcsök és zöldségek olyan aktív összetevőket tartalmaznak (vitaminok, ásványi anyagok és fitotápanyagok), melyek védik a DNS-t a károsodás ellen, valamint megakadályozzák a karcinogén anyagok aktiválódását. Így a zöldségekben, gyümölcsökben gazdag étrend véd a rák ellen, de tanulmányok azt is bebizonyították, hogy afokhagymaa gyomorrák, a karotinoidok (amelyek a narancs színt adják a zöldségek, gyümölcsöknek) a száj- és a tüdőrák, a likopin (megtalálható a paradicsomban) a prosztatarák, a C-vitamin pedig a nyelőcsőrák ellen véd.

Jó tudni!

A helyesen megválasztott étrend és életmód segít csökkenteni bizonyos betegségek, mint például az elhízás, szívbetegség, magas vérnyomás, cukorbetegség, és egyes rákfélék kockázatát. Az egészséges étrend sokféle és változatos táplálék kiegyensúlyozott bevitelével és bizonyos ételek mérsékelt fogyasztásával érhető el.

Alkohol

A nagymértékű alkoholfogyasztás nemcsak a májat károsítja, de kutatások szerint az alkoholban található etanol rákkeltő hatású is, és minél több alkoholt fogyasztunk, annál nagyobb a rák kifejlődésének valószínűsége. A férfiak esetében száj-, torok-, nyelőcső-, vastag- és végbélrák, nőknél pedig mellrák alakulhat ki.

Húsok, húsfélék

Az állati eredetű élelmiszerek, így a húsok, a tojás és a hal kiváló fehérjeforrások és a kiegyensúlyozott étrend fontos részei. Ugyanakkor a vörös húsok (pl. marha, bárány és sertés) fogyasztása során, feltehetően a magas hem-vas tartalom miatt, a testben megemelkedik az N-nitrozó vegyületek szintje, amelyek rákkeltőek. Ráadásul sok feldolgozott hús, például a sonka, szalonna, füstölt hús, kolbászok, sült kolbász, 'hot dog' tartalmaz a kezelés során hozzáadott nitrátot, nitritet és más tartósítószereket. Az élelmi nitrátok és nitritek feltehetően karcinogének, mert a testben N-nitrozó vegyületekké alakulnak át. Elsősorban a bélrák kockázatát növelik.

Tejtermékek

A tejtermékek kiváló forrásai a kalciumnak, melyről úgy vélik, hogy véd a rák ellen, ugyanis közvetlenül hatással van a sejtek növekedésére és megújulására. Mivel epesavakhoz és zsírokhoz kapcsolódhat a bélben, így megelőzi, hogy azok károsítsák a bélfalat. Másrészről, a magas kalciumbevitel elősegítheti a sejtek burjánzását a prosztatában.

Zsírok, olajok, cukor

A zsírok és olajok a leginkább energiadús összetevői az étrendnek, és a cukor is sok energiában gazdag étel és ital alkotóeleme. Ezek az alapanyagok nagymértékben hozzájárulnak az elhízáshoz, amely növelheti a rák kialakulásának kockázatát.

Napjainkban a cukor mellett a só fogyasztása is túlzott mértékű. Sokféle termék esetében találkozhatunk nagy mennyiségű sóval, így például a sózott húsokban, halakban, olívabogyóban, sok feldolgozott ételben, kolbászokban, készételekben, mártásokban, csipszekben, mogyoróban, de sorolhatnánk még. Ha ezekből az ételekből rendszeres fogyasztunk, biztosan sokkal több só kerül szervezetünkbe, mint amennyire valójában szüksége lenne. Ráadásul a kutatások egyértelműen bebizonyították, hogy a magas sóbevitel károsítja a gyomorfalat, elősegíti az N-nitrozó vegyületek termelődését, és támogatja a hasi karcinogéneket. A magas sóbevitel és a sóval tartósított ételek valószínűleg hozzájárulnak a gyomorrák kockázatához.

Forrás: Európai Élelmiszer Információs Bizottság

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+15, +21 °C
Minimum:
+5, +10 °C

Hazánkban kedden délelőtt a Dunántúlon közepesen felhős, másutt gyengén felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag