Okosabb lesz a gyerek, ha halat eszik

Ha halat eszik a gyerek, akkor okosabb lesz - állítja egy hétfőn megjelent svéd tanulmány. 15 éves fiúkat vizsgáltak, és felfedezték, hogy akik legalább hetente egyszer fogyasztottak halat, 18 éves korukban jobban teljesítettek az intelligencia-teszteken, mint azok, akik ritkábban ettek halat.

"Világos összefüggést találtunk a gyakori halfogyasztás és a magasabb pontszámok között, ha az étrendben legalább heti egyszer szerepelt ez az ételféleség" - mondta az egyik kutató, Kjell Toren professzor a Göteborgi Egyetem Sahlgrenska Akadémiájáról.

A tudósok állítása szerint általánosságban a heti egyszeri halas étkezés a kombinált, verbális és a térvizuális intelligencia 6 pontos emelkedésével jár együtt; ha pedig hetente több alkalommal is beiktatjuk az étrendbe, az 11 pontos javulást eredményez. A tanulmányt közel 4 000 svéd tinédzser bevonásával készítették, az eredmények az Acta Paediatrica márciusi számában jelentek meg. Az elképzelések szerint az omega-3 és az omega-6 zsírsavak lehetnek a kulcsai a kognitív teljesítmény javulásának.

A kutatók tervei közt szerepel még annak vizsgálata, hogy van-e különbség az egyes halfajták között az eredmény szempontjából.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

A változóan felhős időt követően hajnalban északnyugat felől szakadozottabb frontális felhőzet érkezik, amelyből az északnyugati tájakon kialakulhat néhol kisebb zápor. A légmozgás mindenhol mérséklődik, legyengül, sőt többfelé szélcsend várható.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között alakul, ennél alacsonyabb értékek a hidegre hajlamos helyeken valószínűek. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?