Ne nézzen tévét és fogyni fog!?

A testmozgás és az étkezés kontrollálása fontos szerepet játszanak a fogyásban, de ugyanígy fontos az is, hogy ne nézzünk annyi tévét, ne tartsunk otthon zsíros ételeket és vegyünk néhány sportfelszerelést is.

"Az otthoni környezet erősebben befolyásolja az eredményt, mint ahogy arra számítottunk" - mondta a tanulmány vezető szerzője, Suzanne Phelan, a Kaliforniai Egyetem kineziológus adjunktusa.

A tanulmány elkészítéséhez Phelan és munkatársai 167 olyan ember kérdőívét nézték át az Egyesült Államok különböző részeiről, akik testsúlyuk legalább 10 százalékát sikerrel vesztették el, az elért eredményt pedig legalább 5 éven keresztül képesek voltak megtartani. Két másik csoportot is vizsgáltak, providence-i és philadelphiai túlsúlyos és elhízott emberekből álltak, akik már próbálkoztak fogyókúrával.

A kutatók szerették volna megérteni azokat, akik sikerrel vették fel a harcot a kilóik ellen, és hogy mi különbözteti meg őket azoktól, akik nem képesek lefogyni. Azt találták, hogy akik lefogytak, azok 3,95-ször illetve 2,85-ször annyit mozogtak, mint a két kontrollcsoport tagjai. 1,63-szor illetve 1,41-szer annyian tanúsítottak kellő önuralmat a diéta során. Otthonukban kevesebb helyen áll rendelkezésre televízió és nem tartanak annyi zsíros ételt sem a kamrájukban.

Az eredmények az Annals of Behavioral Medicine októberi számában jelentek meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +11 °C

Északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és változóan felhős lesz az ég, de emellett mindenhol több órára kisüt a nap. A reggeli óráktól elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Napközben az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.A hőmérséklet délután 23, 29, késő este 15, 22 fok között várható. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?