Naponta tízszer kell gyümölcsöt enni

Napi tíz adag zöldség és gyümölcs fogyasztása évente 7,8 millió ember idő előtti halálát előzhetné meg egy új brit tanulmány szerint.

Az Imperial College London kutatását, amelyben a tudósok megállapították azt is, mely zöldségek és gyümölcsök csökkentik a rák és a szívbetegségek kockázatát, az International Journal of Epidemiology című szaklap közölte.

Szabad-e vegyíteni a gyümölcsöket és zöldségeket az egyes fogásokban? Részletek itt.

Alacsonyabb a korai halál esélye

Elemzésük alapján a zöldségek és gyümölcsök kis mennyisége is előnyösen hat az egészségre, de még jobb, ha többet fogyaszt belőlük az ember. Egy adag alatt 80 gramm zöldséget vagy gyümölcsöt értenek, ennyit nyom nagyjából egy kis banán, egy körte vagy három púpozott evőkanál spenót vagy borsó. A kalkulációkat 95 korábbi, egymástól független tanulmány eredményeire alapozták, ezekben mintegy kétmillió ember étkezési szokásait vizsgálták.

A rák alacsonyabb kockázata összefüggött a zöld és a sárga zöldségek illetve a káposztafélék, a szívbetegségek kisebb kockázata pedig az alma , a körte, a citrusfélék, a zöld leveles zöldségek és a káposztafélék fogyasztásával.

A zöldség- és gyümölcsfogyasztás előnyösen hat az egészségre
A zöldség- és gyümölcsfogyasztás előnyösen hat az egészségre

Kalkulációik alapján ahhoz képest, ha valaki egyáltalán nem eszik zöldséget és gyümölcsöt, napi 200 gramm fogyasztása mellett 13 százalékkal csökken a szív- és érrendszeri betegségek, 4 százalékkal a rák, 15 százalékkal a korai halál kockázata, napi 800 gramm zöldség és gyümölcs evése 28 százalékkal mérsékli a szív- és érrendszeri betegségek, 13 százalékkal a rák, 31 százalékkal a korai halál esélyét. Azt nem tudják, hogy ha valaki ennél is több zöldséget és gyümölcsöt illeszt az étrendjébe, számolhat-e további egészségi előnyökkel, mivel erről kevés az adat.

Napi öt adag

"Kimutatták, hogy a zöldség- és gyümölcsfogyasztás mérsékli a koleszterinszintet, a vérnyomást, javítja az erek és az immunrendszer működését, talán a bennük található tápanyagok révén: sok bennük többek között az antioxidáns , ami csökkentheti a DNS károsodását, ezzel a rákkockázatot is" - mondta Dagfinn Aune, a kutatás egyik résztvevője.

A brit közegészségügyi szolgálat vezető dietetikusa, Alison Tedstone szerint a kiegyensúlyozott étrend részeként napi öt adag, vagyis 400 gramm zöldség és gyümölcs fogyasztása követhető irányelv számos betegség megelőzése érdekében. Nagy-Britanniában azonban háromból csak egy ember eszik akár ennyi zöldséget és gyümölcsöt is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.