Naponta ennyi folyadékot kell inni

Szervezetünknek állandó folyadékpótlásra van szüksége ahhoz, hogy megfelelően működjön. Naponta hány liter vizet kell fogyasztanunk, és mi történik a testünkkel, ha nem iszunk eleget?

A víz az emberi szervezet egyik legfontosabb alkotóeleme, testünk közel hatvan százalékát alkotja. Többféle feladatot is ellát: fontos szerepe van a tápanyagok szállításában és a belső hőmérsékletünk szabályozásában, kimossa szervezetünkből a káros anyagokat, segít a nyáltermelésben, valamint táplálja és védelmezi az ízületeinket is. Hiányában a szervezetünk kiszárad, a tartós dehidratáltság pedig életveszélyes állapotot eredményezhet.

Ásványvizet vagy csapvizet igyunk? Az utóbbi évtizedekben az egyik legdinamikusabban terjedő élelmiszerré vált az ásványvíz, amelyből harmincszor annyit fogyasztunk, mint a kilencvenes évek elején. De miért válasszuk palackozott vizet, ha a csapból is tiszta folyik? Kattintson !

Mi történik velünk, ha nem iszunk?

Ha nem fogyasztunk megfelelő mennyiségű folyadékot, vérünk besűrűsödik, a vízkiválasztásunk csökken, a szervezet pedig spórolni kezd, amitől kevesebb vizelet képződik. A szomjúságérzet nagyjából onnantól jelentkezik, amikor a testtömegünk 0,5 százalékának megfelelő vizet vesztettünk. 1-2 százaléknyi vízvesztés már fáradékonysággal, fejfájással járhat, három százalék felett pedig a száj is kiszárad, kicserepesedik, illetve a nyáltermelés is lecsökken. A testtömegünk tíz százalékának megfelelő vízhiány már súlyos keringési zavarokat okozhat, megnő a pulzus, és görcsök jelentkeznek, húsz százalék felé közelítve pedig a vesék már nagy eséllyel leállnak, a keringés összeomlik és életveszélyes állapot áll be. Az egészségünk megőrzéséhez tehát elengedhetetlen az állandó folyadékpótlás, de mennyit kell innunk egy nap?

A kérdésre nehéz általános választ adni, folyadékszükségletünket ugyanis számos tényező befolyásolja a testalkatunktól az életmódunkon át az elfogyasztott ételekig. Egy 80 kilós felnőtt emberből naponta 0,4 liter víz távozik pusztán légzéssel, illetve még átlagos terhelés és hőmérséklet esetén is elpárolog a bőrén keresztül további fél liter. Vizelettel nagyjából 1,4-1,6 liter, széklettel pedig 0,1 liter ürül. Ez összesen 2,4-2,6 liter, ez lenne tehát a minimum, amelyet napi szinten pótolnunk kell.

Egy felnőtt nőnek napi 2 liter folyadékot kell elfogyasztania
Egy felnőtt nőnek napi 2 liter folyadékot kell elfogyasztania

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság ( EFSA ) életkorra lebontva is meghatározza az ideális folyadékbevitelt. Egy 2-3 éves gyermeknek 1,3 liter, egy 4-8 évesnek pedig 1,6 liter vizet kell innia. Efölött már nemek alapján is különbséget tesz: 9-13 éves kor között a lányoknak 1,9 liter, a fiúknak pedig 2,1 liter az ajánlott folyadékbevitel naponta. Tizennégy éves kor felett gyakorlatilag a felnőtteknek is javasolt mennyiség az érvényes: egy felnőtt nőnek napi 2 litert, egy felnőtt férfinek pedig 2,5 liter folyadékot kell fogyasztania. A szoptatós kismamáknak pedig ennél is többet, nagyjából 2,7 litert kell meginniuk mindennap. Ezek persze egy teljesen egészséges és átlagos terhelés alatt álló ember folyadékszükségletei. Az aktív életmódot élőknek értelemszerűen sokkal több folyadékkal kell pótolni a kiizzadt mennyiséget, de a hányással, hasmenéssel járó betegségek esetén is nő a szervezet vízigénye.

Nem csak ivással pótolhatjuk a folyadékot

Sokan csak az ivással bejuttatott folyadék mennyiségét számolják, holott szinte minden étel, amit elfogyasztunk, tartalmaz vizet. Főleg a lédús zöldségek és gyümölcsök hidratálják a szervezetünket - a görögdinnye , a sárgabarack, illetve az eper közel 90 százaléka víz. A levesek, smoothie-k, fagylaltok tovább növelik a szervezetünk folyadékkészleteit, sőt a hosszabb kávék is több folyadékot adnak, mint amennyit elvonnak a szervezettől. Megfelelő táplálkozással nagyjából 1-1,2 liternyit viszünk be minden nap.

Hogy nekünk személyesen mennyi vízre van szükségünk, csak a testünk tudhatja. Nem árt tehát odafigyelni rá: a szervezet szomjúsággal jelzi, ha a hidratációs szint lecsökken, ezt azonban nem érdemes megvárni, hiszen ha szomjazunk, jelzi, hogy kis mértékben már ki is száradtunk. Vizeletünk színe is árulkodhat a folyadékhiányról: ha szervezetünk kellően hidratált, a vizelet színtelen vagy világossárga, dehidratáltság esetén azonban sötétebb, narancssárgás színt ölt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Döntően borult idő várható, de délután főként a déli megyékben már szakadozhat a felhőzet. Dél felől szűnni kezd az eső, de estig még többfelé várható gyengülő intenzitású csapadék. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, a déli tájakon többnyire 7 és 12 fok között alakul. Késő este 0, +7 fok valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.