Napi négy teáskanálnyi cukor a megengedett

A University College London szakértői azt javasolják, hogy az édességekben, csokoládékban és szénsavas üdítőitalokban fellelhető hozzáadott cukor fogyasztását napi körülbelül 75 százalékkal, vagyis négy teáskanálnyira kellene csökkenteni.

Egy ilyen felső határ a kilenc teáskanálnyi cukrot tartalmazó hagyományos Coca-Cola kevesebb mint felének, illetve egy tál Kellogg"s Frosties gabonapehelynek felelne meg.

A modern fogkrémek és az ivóvíz fluoriddal történő dúsítása néhány országban és térségben a fogszuvasodás visszaszorulásához vezetett, ennek ellenére a szakértők szerint az Egyesült Királyságban a fogszuvasodás miatt szükséges kezelések még mindig 6-10 százalékát teszik ki a teljes egészségügyi kiadásoknak.

Túl sok cukrot fogyasztunk. Mérsékelnünk kell (fotó: Europress)

A University College London tanulmánya azt állítja, hogy csak természetes kalóriaforrás , és biztonsággal fogyasztható a normális és egészséges étrend részeként.

A most közzétett tanulmány társszerzője, Aubrey Sheiham professzor elmondta, hogy a fogszuvasodás az egyik legelterjedtebb betegségnek számít az Egyesült Királyságban, ahol a 12 éves gyermekek egyharmada szenved látható fogszuvasodásban.

"A hozzáadott cukor szinte minden élelmiszerbe bekerült már, és a cukor felhasználása a gyerekek megnyugtatására, szórakoztatására vagy jutalmazására bevett szokássá vált annak ellenére, hogy a cukornak legfeljebb időnként fogyasztott csemegének szabadna lennie. A kormánynak nem az élelmiszeripar érdekeit kellene néznie, hanem az emberekét, és azonnal lépéseket kellene tennie a cukorfogyasztás ügyében" - hívta fel a figyelmet Sheiham professzor.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!