Napi három szelet szalonna még belefér

A Brit Táplálkozástudományi Alapítvány által készített legfrissebb tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy a túl sok vörös hús fogyasztása rákot okozhat. A felnőttek ajánlott mennyisége mindössze heti 500 gramm, ami naponta három vékony szelet baconszalonnának felel meg.

A Brit Táplálkozástudományi Alapítvány egy héttel ezelőtti jelentése még arról számolt be, hogy a felnőttek többsége egészséges mennyiségű vörös húst eszik, és nem találtak meggyőző bizonyítékot a hús rákkeltő hatására sem. Legutóbbi tanulmányuk azonban arra figyelmeztet, hogy a túlzott mennyiségű vörös hús szívbetegségeket és rákot okozhat, kis mennyiségben viszont az egészséges táplálkozás elengedhetetlen kiegészítője.

A brit Egészségügyi Minisztérium élelmiszerügyi bizottsága azt javasolja, hogy a felnőttek napi húsadagja ne legyen több naponta 70 grammnál. Ez a mennyiség egy hétre vetítve három szál kolbászt, egy kis szelet marhasültet, egy hamburgert és három szelet bárányhúst jelent.

A kutatások azt bizonyítják, hogy aki ennél a mennyiségnél több vörös húst eszik, annál jelentősen megnő a bélrák kialakulásának kockázata.

Olvasson többet a vérképzésről és a vérszegénységről egy korábbi cikkünkben ! Nagy-Britanniában a bélrák a második leggyakoribb rákfajta, évente 36 500 embert érint. A túl sok vörös hús emellett magas telített zsírtartalma miatt a szívbetegségek, a 2-es típusú cukorbetegség, a rák-, a mell- és a prosztatarák kialakulásának kockázatát is megnöveli.

A tanulmány azonban mindezek mellett arra is felhívja a figyelmet, hogy ha túl kevés vörös húst fogyasztunk, az vashiányt, vérszegénységet okozhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!