Mutatjuk, miért szuperétel a laskagomba

A laskagomba is igazi szuperétel, mégis sokkal kevésbé ismerjük jótékony hatásait, felhasználási lehetőségeit, mint például a csiperkének. Talán ez az egyik oka, amiért a csiperkéhez képest jóval kevesebbet is fogyasztunk belőle, annak ellenére, hogy gyulladáscsökkentő hatása erősebb, kevesebb kalória van benne, illetve ízvilága is jellegzetesebb.

Több mint 30 ezer éve fogyaszt gombát az emberiség, és nemcsak élelmiszerként, hanem gyógyszerként is felhasználva. Köszönhető ez annak, hogy a gombák rendkívül sok pozitív élettani tulajdonsággal rendelkeznek, valamint számos kedvező hatású összetevőt is tartalmaznak – írja portálunkhoz eljuttatott közleményében az Európai Friss Csapat – az ízek ereje program.

A laskagomba igazi szuperétel, amely kifejezetten gazdag fehérjében. A gombafehérje nagy része könnyen emészthető, ráadásul biológiai értéke megközelíti az állati fehérjékét. Ezzel együtt a laskagomba energiatartalma alacsony, koleszterint nem tartalmaz, víz- és élelmirost-tartalma pedig magas. Gazdag A-vitaminban, B-vitaminokban, káliumban, foszforban és magnéziumban, illetve kitűnő forrása a D-vitaminnak is. Kifejezetten ajánlott szív- és érendszeri betegségekkel élőknek, mert hozzájárulhat a vérnyomás csökkentéséhez. Emellett hatékony gyulladáscsökkentő és immunstimuláló hatású. Élelmi rostokban dús, ami elősegíti szervezetünk harmonikus működését, csökkenti a koleszterinszintet és támogatja a bélrendszer működését. A laskagombában antioxidáns és rákellenes vegyületeket is vannak, amelyek fokozhatják az immunmoduláló és a daganatellenes aktivitást.

laskagomba, konyha, főzés, gasztronómia
A laskagomba hasznos tápanyagokban gazdag, ráadásul változatosan elkészíthető alapanyag a konyhában. Fotó: Getty Images

Hogyan vásároljunk és tároljunk laskagombát?

Laskagomba-vásárlásnál a legfontosabb, hogy friss gombát válasszunk, melynek illata kellemes, kalapja rugalmas, roppantható, széle ép és enyhén befelé hajlik. Az öregebb gomba már veszített nedvességtartalmából, ezért a kalap szélei erősen berepedezettek. Érdemes a frisset választani, mert nemcsak tovább tárolható, hanem könnyebb felaprítani és a főzésnél is hamarabb megpuhul.

Szobahőmérsékleten a laskagomba nagyon gyorsan veszít minőségéből, ezért vásárlás után minél gyorsabban fel kell dolgozni, vagy hűtőbe kell tenni. A frissen szedett laskagomba hűtőszekrényben 1-6 Celsius-fokon 6-10 napig áll el. A friss laskagomba fagyasztható is, és így akár 6-8 hónapig eltartható, de célszerűbb előkészítve (megpárolva vagy blansírozva), esetleg készételként lefagyasztani. Például a bepanírozott laskagombát vagy a gombafasírtokat érdemes egyesével lefagyasztani, majd a megfagyás után bezacskózni, mert így nem fagynak össze, illetve könnyebben süthetők lesznek.

A jó minőségű, fiatalabb gombakalapokat szárítva vagy porítva is tartósíthatjuk. A por levesekben, mártásokban feloldva használható, míg a szárított gombát felhasználás előtt be kell áztatni, hogy visszanyerje a szárítás során elvesztett víztartalmát. Ekkor sok ízanyag is kioldódik az áztatóvízbe, ezért célszerű azt is felhasználni, miután leszűrtük. A gombákkal kapcsolatos tévhit, hogy pucolni vagy mosni kell őket. A laskagombát viszont ne hámozzuk meg, mert a kalapbőr rengeteg értékes tápanyagot tartalmaz! Mosni sem szükséges, mert a termesztett laskagomba alig tartalmaz szennyeződéseket. Esetleg a termesztőközegből lehetnek rajta maradványok, de ezeket legjobb papírtörlővel eltávolítani. Ha mégis ragaszkodunk a mosáshoz, akkor is csak egészen rövid ideig kell folyó víz alá tartani, máskülönben gyorsan teleszívja magát vízzel, ezáltal elveszti az aromáját.

Minden része felhasználható a konyhában

A laskagombából a szára és a tönkje is kitűnően felhasználható, igaz, érdemes más-más fogásokat készíteni belőlük. A kalapot elkészíthetjük egészben vagy szeletelve is. Ha szeleteljük, akkor a rostszerkezete miatt a lemezekre merőlegesen tegyük, a tönkhöz közeledve egyre vékonyabban. A tönköt érdemes apróra vágni vagy ledarálni. Apróra vágva levesekbe, pörköltökbe, húsok mellé öntetként készíthetjük el. Ledarálva készíthetünk belőle fasírtot, szószokat vagy házi ételízesítőt. A laskagomba fogyasztható nyersen is, például salátákban, bár ekkor enyhén csípős ízű, ezért érdemesebb inkább blansírozás után a salátákhoz adni.

A laskagomba sokoldalú felhasználhatósága miatt nemcsak a gombakedvelők számára finom és egészséges élelmiszer, hanem a fogyókúrázók és a vegán étrendet követők számára is. A pörkölttől a levesen át, fasírtként vagy rántva, grillezve vagy párolva, salátába vagy raguként is elkészíthetjük. A megfelelő fűszerekkel kiegészítve mindig harmonikus ízvilágú, isteni fogásokat készíthetünk, amelyek még laktatók is, egyben egészségünk megőrzéséhez is hozzájárulnak. Az Európai Friss Csapat program Bernáth József séf alábbi linken elérhető receptjével is a laskagomba változatos felhasználhatóságára hívja fel a figyelmet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.