Munkahelyi fogyókúraversenyt hidetnek! Közösen könnyebb!

Szeretne egészségesebb "üzemmódra" váltani, fittebb, könnyebb, energikusabb lenni? Jobban érezné magát, ha ebben a törekvésében cége is támogatná? Itt az alkalom, jelentkezzen munkatársaival együtt az életmódváltó, munkahelyi csapatversenyre! - hívta fel a figyelmet a programra az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület, az Országos Egészségfejlesztési Intézet és a Magyar Szabadidősport Szövetség.

A három szervezet az Önkormányzati Minisztérium Sport Szakállamtitkárságának támogatásával idén is meghirdeti közösségépítő, életreformáló csapatversenyét.

Fél tonnát fogytak - a szex is segített!Nézze meg az előző verseny eredményhirdetését!

Március 16-ig várják azon munkahelyi közösségek jelentkezését, amelyek tagjai együtt, egymást segítve törekszenek arra, hogy mindegyikük közérzete, testi-lelki egészsége javuljon, sikerüljön a testsúlyfeleslegből leadni, fittebbé válni. A programnak a tapasztalatok alapján nemcsak személyes előnyei vannak, hiszen a munkaadó számára is nyereséget jelent a jobban teljesítő csapat, a kevesebb hiányzás, a kedvezőbb munkahelyi légkör, a tökéletesebb belső kommunikáció és az erősödő munkatársi kapcsolatok.

A jelentkezőknek a szervezők heti egy ingyenes sportolási lehetőséget biztosítanak, a féléves verseny végén pedig értékes ajándékok várják a leghatékonyabb életmódváltókat.

Az eddigi versenyeken mintegy másfélezren vettek részt, az ezer legkitartóbb résztvevő összesen több mint két tonna túlsúlytól szabadult meg, és érezhetően, sőt, mérhetően fittebbé váltak - számolt be az eddigi tapasztalatokról Monspart Sarolta, az OEFI munkatársa.

Nevezéseket a [email protected] email címre várják, részletesebb információkat a www.oefi.hu oldalon találhatnak.

Kiss Éva

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

A változóan felhős időt követően hajnalban északnyugat felől szakadozottabb frontális felhőzet érkezik, amelyből az északnyugati tájakon kialakulhat néhol kisebb zápor. A légmozgás mindenhol mérséklődik, legyengül, sőt többfelé szélcsend várható.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között alakul, ennél alacsonyabb értékek a hidegre hajlamos helyeken valószínűek. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?