Mozgáshiány okozza a rákbetegségek zömét

Minden harmadik rákmegbetegedést a helytelen táplálkozás és a mozgáshiány okozza. S ebből adódik a következtetés: egészségünk megőrzése, illetve a rák elkerülése érdekében a legtöbbet akkor tehetjük, ha odafigyelünk a táplálkozásra, többet mozgunk, s a túlsúlytól igyekszünk minél előbb megszabadulni.

Helyes táplálkozással és több mozgással a rák sok esetben elkerülhető lenne - erősítették meg német kutatók legfrissebb tanulmányukban. A Berlinben nyilvánosságra hozott jelentés megállapításai tulajdonképpen nem újak, új azonban, hogy a német szakértők is riadót fújtak. Így egyebek között felhívták a figyelmet: több rákfajta esetében bizonyított, hogy az az elhízásra, illetve a testzsírtömegre vezethető vissza. Az említett rákfajták közé sorolták mindenekelőtt a végbél-, a nyelőcső-, a hasnyálmirigy-, a vese-, a méh-, valamint az emlőrákot is, ami meglehetősen riasztónak tűnik.

Mindennek fényében a német orvosok úgy vélik, hogy a testsúlyra soha nem késő odafigyelni. Figyelmeztettek arra is, hogy a súlyt jobb "stabilan" tartani, azaz növelheti a megbetegedés kockázatát az is, ha valaki lefogy, majd megint meghízik, s ezt követően újból fogyókúrába kezd. A túlsúly megakadályozása érdekében pedig egyebek között arra intettek, hogy naponta "legkevesebb félórát" kellene intenzíven mozogni.

A további javasolt óvintézkedések között szerepel az vörös húsok - mindenekelőtt a marha- és a disznóhús - kerülése, azok ugyanis elsősorban a végbélrák kockázatát növelik. A vörös húsokból éppen ezért hetente fél kiló elég, s ebbe az engedélyezett mennyiségbe - bármennyire is "szomorúnak" tűnhet - beletartoznak a húsfélék feldolgozott formában, így például kolbászként is.

A másik rendkívül szigorú figyelmeztetés az alkohollal kapcsolatban hangzott el. A szakértők eszerint a férfiak számára naponta maximum két pohárral, a nők számára pedig eggyel engedélyeznek, s elsősorban vörösbort. Ennél több bizonyítottan rákot okoz.

A legfrissebb becslések szerint évente világszerte mintegy 11 millióan betegszenek meg rákban, s közülük körülbelül 7 millióan halnak meg a betegség következtében. Még riasztóbbak ugyanakkor azok a becslések, amelyek szerint ez a szám 2030-ra megkétszereződhet.

Mindennek alapján a tanulmány már rendkívül sokat, de még mindig nem eleget hangoztatott végkövetkeztetése az, hogy a rák jelentős mértékben összefügg az életmóddal. Ennek kapcsán pedig az örök érvényű figyelmeztetés: jobb félni, mint megijedni, azaz a rák megelőzése érdekében mindent megtenni, ami csak tőlünk telik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Hazánk nyugati felén nagyrészt fátyolfelhős időre számíthatunk, de átmenetileg megvastagodhat a felhőzet. Keleten továbbra is erősen felhős vagy borult marad az ég, helyenként kisebb eső, záporeső is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy méréskelt lesz.Késő estére nagyrészt 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken ennél már hűvösebb is lehet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 10 fok között várható, de a kevésbé felhős fagyzugokban 0 fok köré hűlhet a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?