Mit etetnek a beteggel decembertől a kórházak?

December 1-jétől minden kórházban duplájára emelik az egy betegre fordítható étkezési pénzt, amelyre így összesen hárommilliárd forint jut - idézi az MTV atávirati irodát.

Az intézkedés következtében a jelenleg egy betegre jutó átlagosan napi 350 forintos étkezési pénz a jövőben 550 forint plusz áfa lesz - jelentette be Horváth Ágnes.

A hárommilliárd forint plusz forrásból egymilliárdot eszközök - termoszok, tálcák, evőeszközök, mikrosütő, tálaló kocsi - beszerzésére fordíthatnak a kórházak. Ezen kívül szintén minden intézmény köteles lesz élelmezési munkacsoportot felállítani, amely a betegek elé kerülő ételek minőségére és mennyiségére felügyel, illetve segít összeállítani a megfelelő kórházi menüt. A kórházi étkeztetés feltételeit miniszteri rendeletben szabályozza majd a tárca.

Feltétel a napi háromszori étkezés, de az ebédnek kétfajta választható menüből kell állnia, továbbá napi egyszer friss gyümölcsöt is kapnia kell a betegnek, valamint kínálási rendszerben az úgynevezett kisétkezéseket is meg kell oldaniuk az intézményeknek. Biztosítani kell az igény szerinti folyadékfogyasztást is.

Martos Éva, az Országos Élelmezéstudományi Intézet főigazgatója egy korábbi felmérést említve hozzátette: tizenhat kórház 71 étrendjét vizsgálva laboratóriumi módszerekkel kiderült, hogy például a szív- és érrendszeri betegséggel kezelt páciensek 40 százalékának nem volt megfelelő a kórházban kapott étel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Hajnalra a legtöbb helyen csökken a felhőzet. Ekkorra a déli megyékben a gyenge csapadék is mindenhol megszűnik, azonban az Északi-középhegység vidékére felhők sodródnak, amelyekből zápor nem kizárt. A szél mérséklődik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között alakul, de az északi völgyekben 10 foknál is hidegebb lehet. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?