Miért igyunk sört?

Egy kellemesen behűtött sör sok ember számára ugyanúgy hozzátartozik a nyárhoz, mint a hőség vagy a vízpart. Eddig szinte csak az alkoholos italok veszélyeiről hallhattunk, pedig a sörnek jó néhány pozitív hatása is van az egészségünkre.

Természetesen, mint minden alkoholos ital, a sör fogyasztását sem szabad túlzásba vinni, hiszen az alkohol nagymértékben hozzájárulhat például a szív- és érrendszeri betegségek, a májbetegségek, a bőrproblémák és néhány daganatos betegsége kialakulásához. Hetente néhány egységnyi alkohol azonban nem jelent nagyobb veszélyt a szervezetünkre.

A sör alapvetően malátából (mely az árpa-, búza- vagy egyéb gabonafélék csíráztatásával készül), komlóból, élesztőből és vízből áll. Zsír- és koleszterinszegény, de jelentős mennyiségben tartalmaz magnéziumot, szelént, káliumot, foszfort, biotint, krómot, B6- és B12-vitamint.

Görög és brit tudósok megállapították, hogy a mérsékelt sörfogyasztás csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélyét, akár 40 százalékkal. Ez a hatás a sörben található polifenoloknak, illetve rostnak köszönhető. A sör emeli a jó HDL-koleszterin szintjét, és csökkenti az LDL szintjét. Ezért csökken az esélye annak, hogy a vérerek megkeményedjenek, elveszítsék a rugalmasságukat, és az erek falán plakkok alakuljanak ki. Ez pedig azzal is együtt jár, hogy a sörfogyasztók körében ritkábban fordul elő az agyvérzés .

Miért tesz boldoggá a sör?

A mérsékelt sörfogyasztás csökkenti a vesekövek kialakulásának esélyét; legalábbis ezt állapította meg egy finn kutatás. A sör magas víztartalma hozzájárul a vesék megfelelő működéséhez, emellett pedig enyhe vízhajtóként is működik, ami szintén serkentően hat a vesékre. A sörben található vegyületek emellett megakadályozhatják, hogy a csontokból "kioldódjon" a kalcium, és az köveket képezzen a vesében.

A sörnek számos pozitív élettani hatása van

A sörnek számos pozitív élettani hatása van

A sör serkenti az új idegsejtek termelődését, és a rendszeres, de mérsékelt sörfogyasztás akár 23 százalékkal is csökkentheti a memóriaproblémák kialakulását, valamint olyan betegségek megelőzésében is szerepet játszhat, mint a demencia és az Alzheimer-kór.

A férfiaknak nemcsak a frissítő hatása miatt érdemes sört fogyasztani! A benne található, xanthohumol nevű antioxidáns vegyület ugyanis véd a prosztatarák ellen.

A sör nemcsak folyadékot biztosít a szervezetünknek, hanem ásványi anyagokat és vitaminokat is, szénhidráttartalmnak köszönhetően pedig akár az energiánkat is visszaszerezhetjük vele. Az alkoholmentes változat például nagyszerű edzés utáni ital lehet.

Nemcsak belsőleg lehet hasznunkra a sör: vitamintartalmának köszönhetően a hajunkat is megszépíti, ráadásul nagyon hatékony a korpásodás ellen. Öblítsük le a hajunkat sörrel, hetente 2-3 alkalommal, utána pedig alaposan mossuk meg kímélő samponnal (pl. babasamponnal).

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!