Mégsem tilos enni vajúdás közben!

A bmj.com weboldalon megjelent tanulmány szerint a vajúdás közbeni étkezés nem befolyásolja a szülést. A vajúdás időtartamára, az asszisztált (fogóval vagy vákuummal segített) szülés illetve a császármetszés szükségességének arányára sem gyakorol semmilyen hatást.

Szülés

Az 1940-es évektől kezdve az volt a szokásos gyakorlat, hogy megtiltották a nőknek az étkezést vajúdás alatt, hogy ezzel minimálisra csökkentsék az étel belégzésének kockázatát a tüdőbe azoknak a nőknek az esetében, akiken sürgősségi császármetszést kell végezni általános érzéstelenítésben.

Az étel tüdőbe légzésének gyakorisága azonban az utóbbi években jelentősen visszaesett, főként a császármetszéshez alkalmazott helyi érzéstelenítésnek köszönhetően. Ezen felül néhány orvos és szülésznő úgy véli, hogy az étkezés megtiltása a vajúdás alatt rosszat tesz a kismamának, a babának és a vajúdás folyamatának is, ezért a rutin koplaltatás gyakorlatát egyre inkább megkérdőjelezik.

A vajúdás során folytatott táplálékbevitellel kapcsolatos öt korábbi kísérlet is eredménytelenül zárult, ezért az Andrew Shennan professzor vezetésével dolgozó londoni King's College kutatócsoportja a vajúdás alatti étkezés a szülési arányra gyakorolt hatását vizsgálta. A kutatást a londoni Guy's és St Thomas kórházban végezték 2001 júniusa és 2006 áprilisa között 2426 egészséges nő részvételével, akik első gyermeküket szülték.

A nőket véletlenszerűen egy "étkező" illetve egy "csak víz" csoportba osztották. Az étkező csoportot arra kérték, fogyasszanak rendszeresen kis mennyiségű ételt, például kenyeret, kekszet, gyümölcsöt, sovány joghurtot, izotóniás italokat és gyümölcslevet. A csak víz csoport tagjait arra kérték, hogy csak vizet fogyasszanak.

A vizsgálat alatt az életkort, az etnikai hovatartozást, a vajúdás előtt és alatt hat órán keresztül fogyasztott élelmiszer mennyiségét, a hányást és az intravénás folyadék szükségességét jegyezték fel.

A spontán hüvelyi szülés aránya mindkét csoportban ugyanannyi volt (44 százalék). A vajúdás időtartama között sem volt klinikailag jelentős eltérés, a császármetszés aránya az étkező csoportban 29 százalék, a vizes csoportban 30 százalék lett, a hányás aránya pedig az étkezőknél 35 százalék, a vizes csoportban pedig 34 százalék lett. Az újszülöttek állapotában illetve a speciális ellátásra szorulók arányában sem mutatkozott eltérés.

Ezek az eredmények azt mutatják, hogy az étkezés nem rövidíti le a vajúdást, nem is növeli a természetes szülés esélyét, tehát az étel visszatartása a szerzők szerint nem káros. Az étkezés és ivás ugyanakkor lehetővé teszi a kismamáknak, hogy normálisnak és egészségesnek érezzék magukat, ezért a rutin koplaltatás gyakorlata nem igazolható.

Ezek az eredmények az eddigi legkiválóbb bizonyítékot szolgáltatják ezen a területen arra, hogy az alacsony kockázatú nők normál szülés esetén ehetnek és ihatnak.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

A változóan felhős időt követően hajnalban északnyugat felől szakadozottabb frontális felhőzet érkezik, amelyből az északnyugati tájakon kialakulhat néhol kisebb zápor. A légmozgás mindenhol mérséklődik, legyengül, sőt többfelé szélcsend várható.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között alakul, ennél alacsonyabb értékek a hidegre hajlamos helyeken valószínűek. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?