Máris indul a dinnyszezon

A Magyar Dinnyetermelők Egyesületének társelnöke, Göcző Mátyás szerint a nyári meleget hozó tavasz miatt korábban érik a dinnye, a legkorábban érő fajtáknál már most is két-háromkilós termések találhatók a hajtásokon.

Június közepén piacra kerülhetnek a dinnyék

A Magyar Idők úgy tudja, hogy ezek a darabok szerencsés esetben már június közepén piacra kerülhetnek, a mennyiség azonban csak a hó végétől lesz akkora, hogy az üzletláncokat is el tudják belőle látni. Ráadásul ha nem áll be gyökeres fordulat az időjárásban, akkor kiváló darabokra lehet majd számítani az idei dinnyeszezonban.

Máris indul a dinnyszezon, strand, nyár, tenger, kalap
Máris indul a dinnyszezon, júniusban már ehetünk is

Azonban az MDE társelnöke azt is megjegyezte, hogy idén kisebb területről takaríthatnak be dinnyét a gazdálkodók, mert az elmúlt években tapasztalt alacsony felvásárlási árak számos gazda kedvét elvették a termesztéstől. A tavalyi árversenyben például több üzletlánc is 100 forint alá szorította a dinnye kilónkénti árát, melynek következményeként a gyümölcs átvételi ára is nagyot esett - írja az Index .

Logóval ellátott címkét kapnak a dinnyék

Göcző azt is elmondta a lapnak, hogy a magyar dinnye piaci pozíciójának megerősítése és a fogyasztók tájékoztatása érdekében az egyesület logóval ellátott címkét vezet be a piacra.

A tagok ezzel a matricával igazolhatják, hogy a termény magyar és "kiváló minőségű". Egyelőre csak a termelői értékesítés során matricázzák fel az árut, az üzletláncokban kapható dinnyékre nem kerül védjegy. A védjegy bevezetésén már egy éve dolgozik az egyesület, és az MDE társelnöke szerint "várhatóan a következő egy-két évben forrhatja ki magát a rendszer".

A görögdinnye jótékony hatásai A nyári hőségben nagy kedvencnek számít a lédús görögdinnye, amelyről ugyanakkor sokan nem is tudják, mennyire egészséges. Lássuk tehát, miért érdemes a dinnyeszezonban minél több szelettel elfogyasztani !

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!