Könnyed kezdet - az első lépések az egészséges életmód útján (x)

Jól tudjuk, hogy egészségünk megőrzése érdekében változtatnunk kell étkezési szokásainkon és az életmódunkon, ám sokszor nem jutunk tovább a felismerésnél. A megvalósításhoz sokszor kevés az időnk, az elszántságunk.

Ráadásul gyakran azt sem tudjuk pontosan, hogy merre induljunk, hiszen nincs elegendő információnk, vagy éppen ellenkezőleg, a rengeteg lehetőség útvesztőjében nehezen találjuk meg a helyes irányt.

Nyári szabadságunk idején, amikor mentesülünk a mindennapi feladatok terhe alól, sokkal nyitottabbá válunk az újdonságokra, ezt érdemes kihasználnunk. A NaturMed Hotel Carbonában minden adott, hogy miután kedvet kaptunk a változásokhoz, a lehetőségeket megismerve és kipróbálva elindítsuk saját életmód-reformunkat.

A Carbonában lehetőség van dietetikai szaktanácsadáson részt venni, ahol nem általánosságok hangzanak el, hanem személyre szabottan kaphatunk útmutatást.

Az étteremben az ételeket táplálkozás-élettani szempontok alapján öt kategóriába sorolták, és mindegyiket külön színnel jelölik. A színkódok alapján választhatunk a büfé kínálatából: míg az egészséges életmód előírásait szem előtt tartó sárga, a szívbarát kék, és a zölddel jelölt reformételeket bátran fogyaszthatjuk, addig a szénhidrátban gazdag szürke és a zsírosabb, fűszeresebb, piros színnel jelölt falatok jobb, ha csak heti néhány alkalommal kerülnek a tányérunkra.

Nap mint nap más-más - különleges alapanyagokból, sajátos technológiával készült - reformételeket kóstolhatunk meg, és meggyőződhetünk arról, hogy nem pusztán egészségesek, hanem nagyon ízletesek is. Látva a sok lehetőséget könnyebben fogadjuk meg, hogy majd otthon is kipróbáljuk az elkészítésüket.

A NaturMed Hotel Carbona lúgosító program sikerét a kúrára jellemző komplexitás garantálja. Az orvosi vizsgálat és tanácsadás mellett mindvégig dietetikus felügyeli az étkezéseket. A test átalakulását segítő testkezelések garantálják a bőr feszességét, míg a gyógytornászok és mozgás terapeuták által összeállított edzések a megfelelő izomtónus kialakításában nyújtanak segítséget.

Az egészséges táplálkozás fontosságát könnyedén megismertethetjük gyermekeinkkel is, hiszen a Carbona nyári gyerekmenü étlapján a hagyományos ételek és desszertek mellett például a gyümölcssaláta is megtalálható. A finom idénygyümölcsökből készült saláta az idei év újdonságának számító Nyári Családi Kuponfüzettel akár 50% kedvezménnyel vásárolható meg. A kuponfüzetben több szolgáltatás is található kedvezményesen, mint például beauty, wellness kezelés, de éttermi fogyasztás esetén is kedvező ajánlatokkal találkozhat. A kuponfüzetet minden vendég megkapja, aki legalább 4 éjszakát foglal a nyári időszakra.

Az egészséges életmód küszöbéhez érkezve a kulináris különlegességek mellett érdemes kihasználni a testmozgás terén is a Carbona által nyújtott számtalan lehetőséget. A vízi, a tornatermi és a szabadban végezhető sport- és szabadidős programok közül biztosan találunk olyat, amelyiket szívesen kipróbálnánk.

A Carbonában töltött nyaralás végén testben és lélekben felfrissülve, egy csomó hasznos recepttel a tarsolyunkban térhetünk haza. Miután az első lépéseket már megtettük, otthon sokkal könnyebb lesz folytatni a helyes irányba mutató utunkat az egészségmegőrző életmód felé.

Nyári ajánlatunk:
Családi kikapcsolódás
6 éjszaka félpanzióval 99.600 Ft/fő ártól
Érvényes: 2012.06.15 - 09.29.

Elérhetőség:
NaturMed Hotel Carbona****superior
8380 Hévíz, Attila u. 1.
Tel: 83/501-500
hotel@carbona.hu
www.carbona.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!