Komoly fertőzést kaphatsz a lazactól

A füstölt és pácolt lazac sokak kedvence. Nem árt azonban tisztában lenni azzal, hogy ezek a termékek a magas kockázatú élelmiszerek közé tartoznak.

Füstölt és pácolt skandináv lazactermékek felelősek sok Listeria-járványért – figyelmeztetett Facebook-posztjában az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó Rizikometer. A Food Safety News cikkére hivatkozva azt írták, a kutatók korábbi németországi Listeria-fertőzéseket megvizsgálva jutottak erre a következtetésre.

nyers lazac, sushi nigiri
A nyers lazactermékek a magas kockázatú élelmiszerek közé tartoznak. Fotó: Getty Images

11 év alatt csaknem 230 beteg és 17 halott

A szakemberek a 2010 és 2021 közötti időszakban 22 olyan Listeria-járványt azonosítottak, amelyek füstölt és pácolt skandináv lazactermékek fogyasztásával lehettek összefüggésben. A vizsgált években Németországban 228-an betegedtek meg, és 17-en haltak bele igazoltan a liszteriózisba.

Mi az a liszteriózis?

Ahogy már betegségismertetőnkben is olvashattad, a liszteriózist a Listeria monocytogenes nevű baktérium okozza, amely leginkább szennyezett élelmiszerek útján terjed. A fertőzés jellegzetes tünetei közé tartoznak az influenzaszerű panaszok, a hasmenés, a hányás és a láz. Súlyos esetekben akár agyhártyagyulladáshoz is vezethet a fertőzés, kismamáknál pedig jelentősen megnöveli a vetélés, a koraszülés és a halvaszülés kockázatát.

A tonhalfogyasztás váratlan veszélye
Kilónként 140-270 műanyagrészecskét tartalmaz a kardhalak és kékúszójú tonhalak izomszövete – állapította meg egy olasz tanulmány. Ez tehát azt jelenti, hogy a halfogyasztással számottevő mennyiségű mikroműanyagot is beviszünk a szervezetünkbe.

Jó, ha tisztában vagyunk a kockázatokkal

A kutatók igyekeztek felhívni a figyelmet arra, hogy a nyers lazactermékek a magas kockázatú élelmiszerek közé tartoznak, ugyanis gyakran szennyezettek Listeria monocytogenes-szel. Éppen ezért a várandós nőknek, az időseknek és a gyenge immunrendszerű betegeknek – a halfogyasztás pozitív egészségügyi hatásai ellenére – kerülniük kell ezeket a finomságokat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.