Kiderült, mennyit költenek kávéra a magyarok

Közel ugyanannyiba kerül, ha otthon kávézunk, mint ha a munkahelyünkön kortyoljuk el rendszeresen a kedvenc frissítőnket - derült ki egy hazai felmérésből.

A koffeinmentes kávé ezért lehet káros - részletek !

Az otthoni kávézásra havonta átlagosan 3 ezer forintot költenek a magyarok a Costa Coffee és a GKI Digital közös, kávézási szokásokat felmérő kutatásában, amelyben 2700 embert kérdeztek meg, közülük több mint kétezren rendszeres kávéfogyasztók. A válaszadók 28 százaléka ennél is többet, 3-5 ezer forint költ kávézásra, míg 5 ezer forint feletti összeget csak minden tizedik válaszadó.

A felmérés szerint sokan kávéznak a munkahelyükön, ők havonta legfeljebb 3 ezer forintot költenek erre, míg a válaszadók több mint fele nem fizet a munkahelyi kávéért, azt a munkaadója biztosítja számára. Elviteles kávéra a válaszadók 15 százaléka 3 ezer forintnál magasabb összeget költ havi szinten és minden ötödik fővárosi szintén legalább 3 ezer forintot költ havonta útközbeni kávéfogyasztásra. A megkérdezettek 60 százaléka ugyancsak 3 ezer forint körül szánna arra, hogy kávézóban fogyassza el kedvenc feketéjét: egy espresso -ért átlagosan 482 forintot, míg latte, vagy cappuccino italokért 694 forintot hajlandók fizetni a válaszadók.

kávé kávéfőzés kávézás koffein magyar
Továbbra is népszerű a klasszikus, kotyogós kávéfőzőben készült ital. Fotó: Getty Images

A nagybevásárláskor kerül a kosarunkba a kávé

A kávé alapanyagát főként szupermarketekben (47 százalék) és hipermarketekben (36 százalék), illetve diszkont üzletekben (34 százalék) vásárolják. A válaszadók közel ötöde kávéra specializálódott webáruházban, míg tizede online szupermarketben vásárolja meg a kávét.

A kávét fogyasztók márkahűek: a vásárlók közel fele általában a megszokott márkát választja, de fenntartja, hogy szívesen kipróbál esetleg mást is, ha megtetszik neki egy-egy új kávé. Minden ötödik válaszadó néhány kedvenc márka közül választ, míg 34 százalék mindig a megszokott márkát választja. A tapasztalatok szerint a magyar kávépiac növekedésének a motorja a szemes és a kapszulás kávé: a felmérés szerint a válaszadók kétharmada vásárol szemes vagy kapszulás kávét, míg közel fele vesz őrölt kávét is.

Egyformán népszerű a kotyogós és a kapszulás kávéfőző

A kávévásárlás fő szempontja minden második embernél a korábbi tapasztalat, a kóstolás, de a válaszadók harmada a márkát, az árát és a kávé erősségét is a választási kritériumok közé sorolta. A fenntarthatósági szempontokat a kávéivók 80 százaléka tartja fontosnak, és a fogyasztók 7 százaléka a kávé vásárlásakor is szem előtt tartja ezt.

A kutatásból kiderült az is, hogy a háztartások java része több mint két típusú kávéfőzővel rendelkezik - szinte egyformán népszerű a kotyogós (38 százalék) és a kapszulás (37 százalék) kávéfőző. A főző vásárlásakor minden második válaszadó számára a legfontosabb szempontnak az bizonyult, hogy finom kávét lehessen készíteni otthon is, valamint, hogy gyorsan, jó minőségű kávé készüljön. Az ár ebben az esetben nem döntő tényező: mindössze 7 százalékuk mondta, hogy az eszközt az alacsony ára miatt választotta. A felmérés 2021 márciusában készült, a Coca-Cola HBC Magyarország megbízásából a GKI Digital készítette.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!