Kávéval és teával is védekezhet a diabétesz ellen

Csökkentheti a tea és a kávé fogyasztása a II. típusú diabétesz kockázatát - legalábbis erre a következtetésre jutott egy ausztrál kutatócsoport.

CukorbetegségA kávéról már eddig is tudtuk, hogy csökkenti a prosztatarák, egyes májbetegségek, az Alzheimer-kór, a stroke és a Parkinson-kór előfordulását. Rachel Huxley, a Sidney-i Egyetem docense kíváncsi volt, mi lehet az a kávéban, ami ezeket a hatásokat kiváltja, ezért kollégáival 18 korábbi vizsgálatot tekintett át, amelyek közül 6 a koffeinmentes kávé, 7 pedig a tea fogyasztását mérte fel.

Az eredmények szerint azok a kávéfogyasztók, akik napi 3-4 csészével isznak, 25 százalékkal kisebb eséllyel lesznek cukorbetegek azokhoz képest, akik kevesebbet vagy egyáltalán nem kávéznak.

A koffeinmentes kávéval és a teával kapcsolatban is hasonló eredményre jutottak: azoknál, akik napi 3-4 csésze koffeinmentes kávét isznak naponta, harmadával csökkent a diabétesz esélye, akik pedig napi 3-4 csésze teát fogyasztanak, ötödére csökkentik ezt a rizikót azokhoz képest, akik nem teáznak.

Korábban azt gondolták, hogy a koffein lehet a felelős a kedvező hatásokért, de most az új eredmények birtokában azt feltételezik, hogy egyéb összetevők, például a magnézium, lignánok és klorogén-savak állhatnak a jelenség mögött, mégpedig valószínűleg a vércukor-szabályozás és az inzulin-elválasztás szabályozása révén, de ennek igazolásához még további kutatás szükséges.

Huxley így fogalmazott: "Bár további adatok híján még korai lenne kijelenteni, hogy a fokozott kávé- és teafogyasztás a diabétesz megelőzésének hatékony eszköze lenne, ha azonban klinikai vizsgálatokkal is sikerül ezt igazolni, az új utakat nyithat a megelőzésben."

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +11 °C

Északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és változóan felhős lesz az ég, de emellett mindenhol több órára kisüt a nap. Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Napközben az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.A hőmérséklet délután 23, 29, késő este 15, 22 fok között várható. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?