Kávéval a méhrák ellen?

A nők többsége retteg a méhnyálkahártya-ráktól, de most talán kínálkozik a megelőzésre egy kiváló eszköz: a kávé.

Dr. Emilie Friberg, a stockholmi Karolinska Intstituet kutatója szerint azoknál a nőknél, akik naponta legalább két csésze koffeint tartalmazó kávét megisznak, jelentősen csökken a méhnyálkahártya rákos megbetegedésének kockázata. Ez szerinte főleg a túlsúlyos és az elhízott hölgyek számára jó hír. Friberg a svéd mammográfiás megelőző programban részt vevő 60 634 nő kávéfogyasztását mérte fel 1987-ben, 1990-ben, és 1997-ben. A megfigyelés 17 éve alatt a vizsgált minta kicsivel több, mint 10 százalékánál, 667 nőben alakult ki ilyen méhnyálkahártya rák. A diagnózist átlagosan 67 éves korban állították fel. A kutatás arra is fényt derített, hogy azoknál, akik legalább két csésze kávét elfogyasztottak naponta, sokkal kisebb eséllyel jelentkezett a daganatos elváltozás. Felfedezték azt is, hogy minden további csésze nagyjából 10 százalékkal csökkentette a rák esélyét, miután a mintát az egyéb karcinogén faktorok szempontjából normalizálták. A legnagyobb csökkenést a túlsúllyal küzdő hölgyeknél regisztrálták, annak ellenére hogy ők a legveszélyeztetettebbek a méhrák tekintetében.

A kutatók szerint a kávé hatással van a vércukor-szintre, a zsírsejtekre és az ösztrogén-szintre is, és pont ezek játsszák a legnagyobb szerepet az endometrium daganatának kialakulásában. Dr. Friberg szerint újabb, koffeinmentes kávét is vizsgáló kutatás szükséges ahhoz, hogy megtudjuk, a koffein, vagy a kávé egyéb összetevői okozzák ezt a pozitív hatást. A tanulmány az International Journal of Cancer című szaklapban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +11 °C

Északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és változóan felhős lesz az ég, de emellett mindenhol több órára kisüt a nap. Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Napközben az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.A hőmérséklet délután 23, 29, késő este 15, 22 fok között várható. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?