Jelek, hogy nem eszünk elég fehérjét

Szakemberek szerint érdemes naponta többször, 4-5 óránként fehérjét fogyasztani. Ha nem viszünk be elég fehérjét a szervezetünkbe, hosszú távon elég súlyos következményei lehetnek - a következőkkel kell számolni.

Nő a csonttörések kockázata

Csontjaink egészségének érdekében nemcsak a megfelelő kalciumfogyasztásról kell gondoskodnunk, hanem a fehérjebevitelünkre is oda kell figyelnünk. Hogy miért? Mert ha a bevitt protein nem elegendő szerveink és agyunk működtetéséhez, akkor testünk más helyekről vonja el - például a csontokból. Ebben az esetben pedig kevésbé lesz ellenálló a csont - nagyobb eséllyel reped vagy törik.

Így együnk több fehérjét Sok fehérjét enni több szempontból is jót tehet. Segít az izmok építésében, és hosszú időre eltelít, így a diétázóknak is jól jöhet. Fogadjuk hát meg az alábbiakat !

Törékenyebb haj és körmök

A fehérje a körmök és a haj egyik alapvető alkotóeleme. Hiányában körmeink kevésbé lesznek erősek, vagyis könnyebben betörnek, beszakadnak, hajunk pedig veszít ragyogásából, töredezni kezd, sőt dús hajkoronánk is megritkulhat.

A fehérjehiány hajunkon és körmeinken is nyomot hagy
A fehérjehiány hajunkon és körmeinken is nyomot hagy

Izmainkból kezdünk fogyni

A mérleg ugyan kevesebbet mutathat, de ez nem feltétlenül mérvadó - sőt nem is biztos, hogy jó dolog. Megfelelő fehérjebevitel nélkül ugyanis az izmainkból kezdünk el fogyni, ugyanakkor zsírraktáraink nem csökkennek. Emiatt testünk összetétele kedvezőtlenül fog megváltozni.

Gyengébbek leszünk

Persze, nem fogjuk azonnal gyengébbnek érezni magunkat, de idővel tapasztaljuk, hogy kevesebb az erőnk/energiánk. Ez összefügg az előző pontban leírtakkal - vagyis az izomzatunk állapotának megváltozásával -, valamint azzal is, hogy a vörösvértestekben lévő, a test oxigénellátását végző hemoglobin nagyrészt fehérjéből áll. Ha a hemoglobin nem tudja megfelelően ellátni a feladatát, azaz lecsökken a szervek oxigénellátottsága, akkor ez gyengeséghez és légszomjhoz is vezethet.

Gyakori betegségek

A fehérje az immunrendszerünkben lévő antitestek egyik építőanyaga - ezek az antitestek veszik fel a harcot olyan hívatlan vendégek ellen, mint például a vírusok és a baktériumok. Ha nincs elég fehérje a szervezetünkben, akkor az immunrendszerünk sem fog tudni megfelelően működni - vagyis végeredményben gyakrabban kaphatunk el betegségeket.

Forrás: Health

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.