Inkább ne ezeket az ételeket együk vacsorára

Ha szeretnénk egészségesen táplálkozni, akkor fontos, hogy vacsoránk kiválasztásánál is körültekintőek legyünk. Alábbi ételeket például jobb, ha nem választjuk a nap utolsó étkezésére.

Spagetti üveges szósszal

A teljes kiőrlésű tészta paradicsomszósszal még akár jó választás is lehet, viszont a bolti, előre elkészített verziók tele vannak cukorral - adagonként akár két evőkanálnyit is tartalmazhatnak, így jobb frissen, házilag készíteni. Ha pedig a tésztából nem durumot választunk, akkor igen nagy mennyiségben juttatunk a szervezetünkbe finomított szénhidrátot, amelyet szervezetünk szintén cukorrá alakít. A legjobb verzió kis adag durumtészta olyan szósszal, amelyet házilag főztünk, és amely némi fehérjét is tartalmaz - pulykahúst, tonhalat vagy babot, mert így laktatóbb lesz az étel.

Gabonapehely

Reggelire sem jó ötlet, hát még vacsorára - sok benne a cukor és a szénhidrát, rostban és fehérjében viszont igencsak szegény. Nem fogunk jóllakni vele, és szinte biztos, hogy lefekvés előtt még a hűtőben kutatunk majd némi ételért.

Vacsorára üres salátát csak köret formájában fogyasszunk!
Vacsorára üres salátát csak köret formájában fogyasszunk!

Csípős ételek

A chili segíthet felturbózni az anyagcserét, fenntartani az egészséges vércukorszintet, és védi a szívet, de jobb, ha inkább ebédre esszük. A csípős ételek ugyanis megemelik a testhőmérsékletet, és refluxot is okozhatnak, így fogyasztásuk után szinte biztos, hogy nem fogunk elég pihentetően aludni.

A legjobb ételek vacsorára Érdemes az ételeinket is úgy megválogatni, hogy segítségükkel nyugodtabban tudjunk aludni. Miket válasszunk?

Üres saláta

Egy tányér saláta jó választásnak tűnhet vacsorára - de csak köretként. Még egy nagy tányér zöldségben sincsen annyi fehérje és kalória, hogy egy-két óránál hosszabb időre jóllakasson, így később esélyes, hogy nassolni fogunk még lefekvés előtt.

Ha pedig bolti öntettel esszük, még rosszabb, mert ezekben ráadásul nagyon sok a cukor és a mesterséges adalékanyag. Esti salátánkhoz mindig adjunk fehérjét - csirkehúst, lazacot , tofut, babot vagy pulykát ízlés szerint, és némi egészséges zsírt is, amely lehet olívaolajos öntet és némi olajos mag, vagy fél avokádó.

Forrás: womenshealthmag.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!