Így hat ránk a teafogyasztás

A tea valóban egyfajta csodaital, és érdemes mindenkinek ezzel kezdenie a napját - állítják francia kutatók, akik szerint a rendszeres teafogyasztás csökkentheti a korai halálozás esélyét.

A mostani kutatási adatok szerint a teafogyasztás 25 százalékkal csökkentheti a szív- és érrendszerrel nem összefüggő okokból bekövetkező korai halálozás esélyét. A szakértők szerint a tea még a kávénál is egészségesebb, bár ez lehet, hogy amiatt van, hogy a kávéfogyasztók között több a dohányos.

A tea jótékony hatását a flavonoidoknak, a szív szempontjából fontos antioxidánsoknak köszönheti. A kutatás vezetője, Nicolas Danchin professzor szerint már a korábbi vizsgálatok is bizonyították a kávé és a tea egészségmegőrzésben játszott jelentős szerepét. "Ennek ellenére, ha választhatunk, érdemes a teát választani."

A filteres tea helyett hatékonyabb a szálas tea, melyben több a hatóanyag tasakos társainál. Kevés nátrium található benne, viszont nagyobb mennyiségben tartalmaz káliumot, kalciumot és fluort. A teának enyhe feszültségoldó hatása van. A fekete mellett a zöld tea is bevált agyserkentő, és ennek fogyasztása előnyösebb azért is, mert felszívódása egyenletesebb, kiegyensúlyozottabb, hosszabb ideig tart, és koffeintartalma alacsonyabb. Emellett egy sor kísérlet igazolta már, hogy daganatmegelőző hatása van. A kutatás során összesen 131 401, 18 és 95 év közötti, alacsony veszélyeztetettségi kategóriába eső résztvevő egészségügyi adatait vizsgálták meg a tudósok a 2001 január és 2008 december közti időszakból. Ebben az időszakban 95 haláleset történt szív- és érrendszeri, és 632 haláleset ettől független okokból.

A résztvevők körében egy kérdőív segítségével felmérték a napi tea- és kávéfogyasztást is. Az eredmények szerint a kávéfogyasztók esetében nagyobb volt a szív- és érrendszeri halálozás aránya, de ez főleg a dohányzásnak volt köszönhető. A kávét nem fogyasztók ellenben fizikailag aktívabbak voltak, 45 százalékuk ugyanis rendszeresen mozgott, ami 4 százalékkal több, mint a kávéfogyasztók esetében.

"Ez egy rendkívül fontos kutatási eredmény, mivel bizonyítja, hogy a tea képes befolyásolni a vérnyomást - nyilatkozta Danchin az Európai Kardiológiai Társaság találkozóján - A jóval alacsonyabb volt , mint azoké, akik nem ittak teát."

Reggelenként igyon teát!

"A kávéfogyasztók szív- és érrendszeri betegségek szempontjából sokkal inkább veszélyeztetettek, mint a teafogyasztók. Ráadásul a nemek között is jelentős az eltérés. A férfiak általában több kávét isznak, míg a nők inkább a teát részesítik előnyben."

A vizsgálati eredmények szerint a tea közel 25 százalékkal csökkenti a nem szív- és érrendszeri eredetű halálozás esélyét. A vizsgálat során nem esett szó arról, hogy a résztvevők pontosan milyen teát ittak , és hogy tej is került-e az italba.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.