Húsvétig így böjtölhetsz egészségesen

Immár elkezdődött a húsvétot megelőző nagyböjti időszak. Lássuk, miről érdemes lemondani ebben a negyven napban.

Az első jótanács, hogy a böjt alatt próbáljuk meg csökkenteni a cukorfogyasztást, mert hosszú távon a túlzott cukorbevitel elhízáshoz, fogszuvasodáshoz, ízületi és egyéb egészségi problémákhoz vezethet – írja Facebook-posztjában az élelmiszeripari trendekre, kockázatfigyelési hírekre szakosodott Rizikometer. Hozzáteszik, ebben az is fontos, hogy ügyeljünk a rejtett cukrokra. Egyes chipsek, pizzák, gyümölcslevek és salátaöntetek például meglepően nagy mennyiségű hozzáadott cukrot tartalmazhatnak.

A bejegyzés szerint a nagyböjt arra is kiváló lehetőséget kínál, hogy tegyünk egy próbát a vegán táplálkozással. Persze ebbe sem szabad csak úgy fejest ugrani: ha hetekre lemondunk minden állati eredetű élelmiszerről, akkor nagy figyelmet kell fordítani az olyan tápanyagok megfelelő bevitelére, mint a D- és B12-vitamin, kalcium, vas, jód és cink. Ugyancsak sokat tehetünk egészségünk érdekében azáltal, ha mérsékeljük kávé- és alkoholfogyasztásunkat, illetve a böjt idején egészségesebb alternatívával helyettesítünk olyan italokat, ételeket, mint az üdítők és fehérlisztből készült pékáruk.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.