Melyik gyümölcsmagokat szabad megenni, és melyikeket tilos?

Tudod, melyik gyümölcsök magját fogyaszthatod el bátran, és melyek azok, amelyek lenyelése veszélyt jelenthet rád? Segítünk rendet tenni a témában.

Egyes gyümölcsök magjának elfogyasztása esetén semmi bajunk nem lesz, sőt: még akár jót is tehetnek az egészségünknek. Vannak azonban olyan gyümölcsök is, amelyek magjával jobb vigyázni, mert súlyos mérgezést is okozhatnak.

kislány kiszedegeti a dinnyéből a magokat
A dinnye magját nyugodtan megehetjük, még jótékony hatása is van. Fotó: Getty Images

Ezeket a gyümölcsmagokat bátran megeheted

„A görögdinnye magja bővelkedik fehérjében, vitaminokban, magnéziumban és egészséges zsírokban” – olvasható az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó Rizikometer Facebook-posztjában. A német ÖkoTest cikkére hivatkozva azt írták, hogy bizonyos fajtájú szőlők magjai még a húsrésznél is több jótékony, gyulladáscsökkentő és baktériumölő hatású növényi anyagot tartalmazhatnak.

A citrusfélék magjai szintén tele vannak C-vitaminnal, rostokkal, polifenolokkal és antioxidáns hatású növényi anyagokkal. A maracuja (passiógyümölcs) magját pedig eleve elfogyasztjuk a gyümölcshússal együtt, ez pedig kifejezetten jó, mert sok rost, fehérje, egészséges zsír, valamint magnézium, kalcium és kálium van benne.

Ezek a gyümölcsmagok mérgezést okozhatnak

Egy másik posztjukban a mérgező gyümölcsmagokra is kitértek a szakértők. Mint írták, egyes magokban amigdalin található, amely a szervezetben mérgező cianiddá alakul. A hidrogén-cianid fogyasztása súlyos mérgezéshez is vezethet, amely görcsökkel, hányással és légzésbénulással jelentkezik.

Emiatt veszélyes lehet például a cseresznye, a szilva, a körte vagy a barack magja is. A keserű sárgabarack- és őszibarackmag különösen veszélyes, gyerekek számára már egyetlen darab is ártalmas lehet, felnőtteknek pedig legfeljebb napi 2-3 szem fogyasztása javasolt, de a legjobb teljesen elkerülni ezeket” – figyelmeztettek.

Hozzátették, hogy ugyanis az alma magja is tartalmaz amigdalint, ettől függetlenül azonban nyugodtan megehetjük. A belsejében lévő amigdalin ugyanis csak akkor szabadul fel, ha a magot megrágjuk, illetve néhány mag véletlen elrágása sem tud még cián-hidrogén-mérgezést okozni. „Nagy mennyiségű megtört almamag szándékos elfogyasztása ugyanakkor senkinek sem ajánlott” – hangsúlyozták.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.