Fogyókúrás a húsvéti, reggeli tojás

Egy tanulmány szerint két tojás reggelente 65 százalékkal több testtömeg leadásához vezet.

Amerikai kutatók kimutatták, hogy a tojásfogyasztás segíthet a túlsúlyos felnőtteknek a fogyásban, és energikusabbá teheti őket. 25-60 éves, túlsúlyos illetve elhízott felnőttek részvételével végzett kísérletükben arra a következtetésre jutottak, hogy azok, akik kalóriaszegény diéta részeként reggelente két tojást fogyasztottak, 65 százalékkal nagyobb tömeget tudtak leadni, 61 százalékkal nagyobb testtömeg-index csökkenést értek el, és nagyobb energiaszinttel rendelkeztek, mint azok, akik édes péksüteményeket.

A HDL (jótékony) és az LDL (káros) koleszterin szintje a vérben, valamint a trigliceridek szintje mindkét csoportban változatlan maradt.

"Az embereknek nagyon nehéz kitartaniuk egy étrend mellett, és kutatásunk azt mutatja, hogy a tojás választása reggeliként óriási mértékben javítja sikerünket a fogyókúránkban. A tojásnak köszönhető nagyobb jóllakottság és energia segít abban, hogy hatékonyabban kitartsunk a kalóriaszegény étrend mellett" - nyilatkozta Nikhil V. Dhurandhar kutatásvezető egy sajtótájékoztatón. Dhurandhar a Louisiana Egyetem Pennington Biomedikai Kutatóközpontjának társprofesszora.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +11 °C

Egy északnyugatról délkelet felé haladó szakadozottabb frontális felhősáv következtében átmenetileg megnövekszik a felhőzet, de emellett mindenhol kisüt több órára a nap. Szórványosan várható zápor, zivatar. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de a zivatarok környékén viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 29 fok között várható. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?