Fogyókúra-verseny indul

Eddig hatszázan neveztek be a Magyar Elhízástudományi Társaság támogatásával megvalósuló Könnyenfogyok Versenyre. A teljes életmódváltást kínáló program és a verseny célja, hogy a megfelelő étrend és testmozgás mellett az orvosi segítségre is ráirányítsa a figyelmet. A résztvevők közül július 1-én kerül ki az első három szerencsés, akik leadott kilóik, képeik és bejegyzéseik alapján a legtöbb szavazatot kapják - olvasható a közleményben.

A Magyar Elhízástudományi Társaság támogatásával létrejött Könnyenfogyok Program célja, hogy olyan komplex életmódváltást ajánljon a fogyókúrázóknak, ami a diétás étrend és a rendszeres mozgás betartása mellett az orvosi segítségre is hangsúlyt helyez.

A Társaság három hónapon át tartó "versenyének" célja, hogy minél több túlsúllyal küzdő ember szánja rá magát a változtatásra. Az érintettek a www.konnyenfogyok.hu weboldalon jelentkezhetnek a "versenyre", másrészt a portálon egy átgondolt, hosszútávra szóló testsúlycsökkentő program megvalósításhoz szükséges hasznos információkkal, és tanácsokkal találkozhatnak.

Az eddig regisztráltak 91 százaléka nő, akik nagy többsége már többször, különböző módszerekkel próbált megszabadulni súlyfeleslegétől, eddig sikertelenül.

A regisztrálók fele 70 és 90 kg közötti testsúlyú, de megdöbbentő az a tény, hogy az eddigi összes versenyző 56 százalékának testtömegindexe (BMI) 30 feletti, valamint az eddigi jelentkezők közül nyolcan több mint 180 kg súlyúak.

Ezen eredmények miatt is fontos hangsúlyozni, hogy csak a testsúly fokozatos, hosszú távú csökkentésével, az életmód megváltoztatásával érhetünk el tartós sikert, melyben elengedhetetlen szerepe van a háziorvosnak. A Társaság kiemelt célja a fogyni vágyók orvoshoz irányítása, főként az ilyen mértékű túlsúllyal küzdők tekintetében. Hiszen az orvos szakértelmével segít a megfelelő étrend és mozgásforma meghatározásában, lelkileg támogatja és motiválja a hozzá fordulókat, nem utolsó sorban pedig óvja az érintettek hosszú távú egészségét.

A versenyre továbbra is várják a jelentkezőket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +11 °C

Egy északnyugatról délkelet felé haladó szakadozottabb frontális felhősáv következtében átmenetileg megnövekszik a felhőzet, de emellett mindenhol kisüt több órára a nap. Szórványosan várható zápor, zivatar. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de a zivatarok környékén viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 29 fok között várható. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?