Ezeket az ételeket nem érdemes nyersen fogyasztani

Azt mindenki tudja, hogy ha nyers húst eszünk, könnyen kaphatunk szalmonellát, és hogy például a süteménytésztát is jobb sülve, mint nyersen fogyasztani. A zöldségek és gyümölcsök nagy része viszont nyersen fogyasztva a legegészségesebb. Vannak azonban olyan ételek, amikről sokan azt gondolják, hogy nyersen is jó ötlet megenni őket, pedig ez a legkevésbé sem igaz.

Burgonya

Krumplipürében vagy főzelékben senki sem szeret nyers darabra harapni, és jó, ha tudjuk, hogy a burgonya nyersen nem is túlságosan egészséges. Emésztési problémákat, gázképződést és puffadást okozhat, ha pedig zölden esszük, akkor a benne található szolanintól fejfájásunk, hányingerünk is lehet, ugyanis ez az anyag már kis mennyiségben is mérgező. Éppen ezért a krumplit mindig süssük, főzzük, vagy pároljuk meg fogyasztás előtt.

Csíra

Finom és egészséges eleme lehet a salátáknak, de csak akkor, ha friss, és alaposan megmossuk fogyasztás előtt. Csak ellenőrzött helyről vásárolt csírát együnk nyersen, mert szalmonella , listeria, vagy épp E. coli baktériumokat is tartalmazhat, így gyerekeknek, terhes nőknek és időseknek azt javasolják, hogy csírát inkább csak párolva, forrázva fogyasszanak.

A nyers burgonya emésztési zavarokat okozhat
A nyers burgonya emésztési zavarokat okozhat

Vörösbab

Ez a hüvelyes olcsó és egészséges fehérje- és szénhidrátforrás, de csak főzve egészséges. Ha nyersen esszük, extrém hányingert és erős hányást , hasmenést okozhat a benne lévő anyagoknak köszönhetően. A babot mindig áztassuk be legalább 5-6 órára, utána mossuk át, majd forró vízben főzzük puhára - csak így biztonságos a fogyasztása.

Méz

A nyers méz , bár mostanában egyre több szupermarketben kapható, óvatosan kezelendő. A pasztőrizálatlan mézben olyan neurotoxin található, amely zavarodottságot, ájulást és bolygóideg-bénulást okozhat.

Ezért ne tároljuk soha a tejet a hűtő felső polcán Aki nem hiperszervezetten éli az életét, és helyez minden dolgot pontosan oda, ahol annak a helye van, akkor már biztosan betolt egy doboz tejet a hűtőszekrény felső polcára, ha elfogyott a hely. És akkor még nem is beszéltünk a baconről vagy a csirkemellről. A részletekért kattintson !

Tej

A nyers tej fogyasztása mostanában egyre divatosabb, pedig nem feltétlenül biztonságos. A pasztőrizálatlan tejben ugyanis életben maradhatnak a szalmonella, E. coli és listeria baktériumok. Különösen a gyerekeknek nem érdemes nyersen adni a tejet, a pasztőrizálás pedig semmit sem von le a tápértékéből.

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.