Ételek, amiket kerülnünk kell

Ezért érdemes inkább nemet mondani a színes, cukros fánkokra és társaikra.

Bár a világ lakosságának étrendjében egyre ijesztőbb arányban szerepelnek az "ultrafeldolgozott" élelmiszerek, nemrég egy újabb tanulmány szerzői óvatosságra intettek ezekkel a termékekkel kapcsolatban.

A "nagyon feldolgozott" élelmiszerek veszélyei

Arra már korábban is figyelmeztettek mindenkit a tudósok, hogy az agyoncukrozott, túlságosan megsózott, mesterséges aromákkal teletömött kalóriabombák, vagyis az úgynevezett "nagyon feldolgozott" élelmiszerek fogyasztása súlytöbblethez vezet. Ezek az ételek hosszabb távon ráadásul szív- és érrendszeri betegségeket és diabéteszt okozhatnak, sőt a rák kialakulásának kockázatát is jelentősen növelik. Egy nemrég publikált átfogó tanulmányban pedig megállapították, hogy bizonyos ráktípusra fokozottan hajlamosíthatnak a "nagyon feldolgozott" élelmiszerek.

fánk, sütemény, édesség, kalória, cukor
Szépek ugyan, de az egészségünkre nézve nem túl előnyösek az ilyen ételek (Fotó: 123rf)

Nem jó a túl sok cukor és só

A tanulmány készítői 105 ezer francia felnőttet kértek meg rá, hogy jegyezzék fel, 24 óra alatt mi mindent fogyasztottak. Ehhez egy 3300 ételt tartalmazó listát használtak fel, ahol nemcsak felsorolták, hanem feldolgozottsági szintjüket figyelembe véve kategorizálták is az élelmiszereket.

Újabb aggasztó hír az üdítőkről Bár a diétás italok egészségesebbnek tűnnek, mint a cukros üdítők és gyümölcslevek, egy új tanulmány szerint nem kedveznek annyira az egészségnek, mint gondolnánk. Részletekért kattintson!

Az elemzés után a tudósok arra jöttek rá, hogy egy felnőtt ember étrendjében a "nagyon feldolgozott" élelmiszerek 10 százalékos növelése már több mint 10 százalékkal növeli a rák kialakulásának valószínűségét. A kutatók úgy látták, hogy az összes ráktípus közül különösen a mellrák veszélye ugrott meg a cukros üdítők, szószok, illetve a túl édes vagy túl sós termékek fogyasztásával.

Egyik rossz szokás a másik után

A szakértők arra is figyelmeztetnek, hogy akik több hiperfeldolgozott élelmiszert esznek egy-egy nap során, azok hajlamosabbak a társaiknál többet dohányozni és kevesebbet mozogni - ezek szintén olyan tényezők, amelyek daganatos betegségekre hajlamosíthatnak. Más tudósok viszont kiemelik, hogy ez a tudományos munka egy megfigyeléses tanulmány volt. A szerzők tehát nem tudják, mi fokozta pontosan a rák kialakulásának kockázatát, de szeretnének ehhez hamarosan további kutatásokkal még közelebb jutni.

Addig is a szakemberek többsége azt javasolja, hogy próbáljunk az ilyen "nagyon feldolgozott" élelmiszerek helyett valódi ételeket enni - egészségünk hálás lesz érte.

Forrás: edition.cnn.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.