Ennyi magyart öl meg az étrendje

Egy újonnan közölt tanulmány szerint minden második-harmadik szív- és érrendszeri halálozás megelőzhető lenne, ha az emberek egészségesebben táplálkoznának.

A European Journal of Epidemiology című szaklapban néhány napja közölt tanulmányban a kutatók arra keresték a választ, hogy milyen összefüggés áll fenn az egészségtelen étrend és a kardiovaszkuláris betegségek okozta halálesetek között. Tanulmányukban a kutatók az 1990 és 2016 közötti adatokat összefoglaló, Betegségek globális terhei című reprezentatív felmérés eredményeit elemezték. A tanulmányban szereplő 51 országból (európai és közel-keleti, közép-ázsiai) egy rangsort is összeállítottak annak alapján, hogy hol halnak meg a legtöbben, illetve a legkevesebben étrend okozta kardiovaszkuláris betegségekben.

Belehalunk az egészségtelen étrendbe
Belehalunk az egészségtelen étrendbe

A kutatók a többi között azt elemezték, hogy a magas sótartalmú, viszont kevés zöldséget, teljes kiőrlésű gabonát és dióféléket tartalmazó étrend milyen mértékben okolható a szív- és érrendszeri betegségek okozta elhalálozásokért. Becslésük szerint 2016-ban a kontinensen regisztrált, betegségek okozta 4,3 milliárd haláleset nagyjából felééért az emberek táplálkozási szokása lehet a felelős.

A legegészségesebb zöldségek - részletekét kattintson !

A felmérésben Üzbegisztán végzett a nem túl fényes első helyen, magyarán ott halnak meg a legtöbben az étkezési szokások miatt. Az 51 országot felölelő lista utolsó helyén pedig Spanyolország és Izrael található - ebben a két országban vesztik életüket a legkevesebben a táplálkozás miatt.

Ország

100 ezer emberre jutó

kardiovaszkuláris halálesetek száma/év

Üzbegisztán 394
Oroszország 291
Románia 206
Magyarország 192
Horvátország 170
Lengyelország 150
Németország 87
Svédország 77
Hollandia 52
Izrael 43
Spanyolország 43 <

A nyugat-európai országok közül Németország teljesített a legrosszabbul - náluk egy évben 100 ezer emberből 87-en vesztik életüket étrenddel kapcsolatos kardiovaszkuláris betegségben. Ezzel Németország az 51 országból a 31. helyezést érte el. Magyarország sajnos rosszabbul teljesített a felmérésben. Nálunk évente 100 ezer emberből 192 ilyen jellegű haláleset történik - így a listán a 19. helyet foglaljuk el. "Nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk az egészséges étrendre , különben még több korai halálozással kell majd számolnunk a jövőben" - nyilatkozta Stefan Lorkowski, a tanulmány szerzője.

A tanulmány egyébként arra is rávilágított, hogy az egyes országokban más-más étrendi problémán kellene javítani. Míg például Svédországban és Norvégiában nem esznek elég dióféléket és magvakat, addig Közép- és Kelet-Európában nagy gondot okoz a teljes kiőrlésű gabona mellőzése. Sőt a kutatók azt is kimutatták, hogy a férfiaknak általánosságban egészségtelenebb az étrendje, mint a nőknek. A kutatók szerint a statisztikákon nagy mértékben lehetne javítani, ha az emberek étrendje megfelelő mennyiségű rostot tartalmazna.

Forrás: Daily Mail

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!