Egy pohár jó bor egészségünkre válik

A jó bor mértékletes, rendszeres fogyasztása egészséges - erre a megállapításra a szigorú absztinensek nyilván felkapják a fejüket.

Szívvédő nedű

Nemzetközi kutatások igazolták, amit a tudósok régen sejtettek: a mérsékelt alkoholfogyasztás csökkenti a koszorúserek megbetegedésének esélyét.

Az európai kultúra csaknem mitológiai és történelmi hagyománya a bort, mint egészséges, gyógyító italt tartja számon, és fogyasztásakor a minőséget és a mértékletességet tartották szem előtt.

Magyarországon, ahol lassan minden tizedik ember alkoholista - látva a súlyos egészségkárosító hatást -, sokan eleve elítélnek mindenfajta szeszes italfogyasztást. A múlt századi orvostudomány is évtizedeken át nem tett igazán különbséget az alkoholfüggőség és mondjuk az ínyenc, kulturált borivás között. Az utóbbi húsz évben azonban ismét sorra jelennek meg komoly orvosi közlemények a mértékletes borfogyasztás előnyös hatásáról. Francia kutatók megállapították: napi 1,5-2 dl bor fogyasztása csökkenti a koleszterin és triglicerid-szintet, erősen antioxidáns hatású. Ez azt jelenti, hogy ennyi bor fogyasztása kifejezetten mérsékli az érelmeszesedés kialakulását. Nagy esetszámú vizsgálatok is megerősítették, hogy naponta egy pohárnyi, 1,5-2 dl bor kb. 15 százalékkal csökkenti a szívinfarktus rizikóját. A borban lévő anyagok csökkentik az inzulinrezisztenciát, kedvező hatással vannak az anyagcserére, csökkentik a pulzust és a szívet jó energetikai állapotba hozzák. Ugyanakkor ennek a mennyiségnek felnőtteken nincs kimutatható máj- és idegkárosító hatása, nem okoz függőséget sem.

Milyen bort igyunk?

Persze nemcsak a mennyiségen múlik: nem mindegy az sem, milyen bort iszik valaki. Az előnyös tulajdonságok csak a jó minőségű, valóban szőlőből erjesztett borra vonatkoznak, a "tablettás", cukorból csinált lőrékre nem. És hogy milyen legyen ez a bor, vörös vagy fehér? Franciaországban, ahol a vörösbor fogyasztása nagyon elterjedt, a koszorúserek meszesedésével összefüggő betegségek sokkal ritkábban fordulnak elő, mint a többi fejlett országban, noha a zsírfogyasztás és a mozgásszegény életmód a franciákra is jellemző. Valószínűleg ez a megfigyelés vezetett arra a következtetésre, hogy a vörösbornak köszönhetők a kedvezőbb egészségügyi adatok. A koleszterincsökkentésben általában a vörösbort hatékonyabbnak vélik, de a fajtától függetlenül a gyógyhatásban nincs különbség a valódi, tiszta, gyümölcsalapú borok között.

Kiknek ajánlható?

Az adott személy életkora és neme, valamint egyéb betegségei is szerepet játszanak abban, hogy milyen előny várható a mérsékelt alkoholfogyasztástól. Továbbra is szigorúan ellenjavallt az akár kismértékű szeszfogyasztás is a tizennyolc évnél fiatalabbak és a terhes nők számára, valamint mindazoknak, akik korábban alkoholisták voltak, de felhagytak ezzel, és akiknek a családjában, elsősorban valamelyik szülő alkoholista volt.

A kulturált borivás egészségvédő hatásának felismerése természetesen nem jelenti azt, hogy a szív és keringési betegségek korábbi rizikótényezőit ezután ne kellene nagyon komolyan venni. Aki szeretné ezeket a betegségeket elkerülni, mindenekelőtt egészséges táplálkozással, legalább heti háromszori intenzív testedzéssel, a túlsúly ledolgozásával, az esetleges cukorbetegség, magasvérnyomás vagy a magas koleszterinszint karbantartásával, valamint a cigarettázás feladásával tehet legtöbbet az egészségéért. Természetesen súlyos esetekben a gyógyszeres kezelést a "borterápia" nem váltja ki: azok, akik magas koleszterinszintjük, vagy egyéb ok, már kialakult szív- érrendszeri megbetegedés miatt gyógykezelésre szorulnak, kezelőorvosukkal konzultálva alakíthatják ki a legmegfelelőbb életmódot maguk számára, és az orvos döntheti el, belefér-e ebbe naponta egy pohárka nemes bor elfogyasztása is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra