Egy csepp világnap

Ingyenes családi egészségnapot tartanak Budapesten a cukorbetegség megelőzéséért a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban november 18-án, vasárnap 10 és 18 óra között.

A belépő mindössze egy ingyenes vércukormérés elfogadása. A vizsgálathoz csak egy csepp vért vesznek a szakemberek.

Délelőtt a mozgási lehetőség és több gyerekműsor lesz, délután koncertek, nyereménysorsolások, előadások várják az érdeklődőket. Szakemberek beszélnek a cukorbetegségről, annak veszélyeiről, a magas koleszterin szint és vérnyomás szövődményeiről, és az egészséges életmód alapjairól.

Ahogyan tavaly, úgy idén is megtartják félórás "Séta a diabéteszért" programot. Bemutatkozik a "Changing diabetes" program, melynek célja: megváltoztatni, átalakítani a diabéteszről való gondolkodást, és cselekvésre ösztönözni annak érdekében, hogy Magyarországon is eredményesebben küzdjenek az időközben szinte világjárvánnyá lett cukorbetegséggel szemben.

Eközben olyan fellépők szórakoztatják majd a közönséget, mint Szandi, Csonka András, Lola, a Fiesta, a Groovehouse, de ott lesz Gryllus Vilmos, a Kolompos együttes és Béres Alexandra is. A nap házigazdái Détár Enikő és Rékasi Károly, Barabás Éva és Kovács Kokó István, Erős Antónia és Szellő István lesznek, és a résztvevők találkozhatnak az ország kedvenceivel: a Barátok Közt sorozat szereplőivel is.

A rendezvényen részt vevők között ajándékokat sorsolnak ki.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +0 °C
Minimum: +0 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően az ország nyugati felén, kétharmadán napos idő várható, azonban nyugat felől főként magasszintű, délutántól, késő délutántól már vastagabb felhők is érkezhetnek. Keleten erősen felhős vagy borult lesz az ég, ahol kisebb eső, zápor is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 18 fok között alakul.Késő estére nagyrészt 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős hidegre hajlamos helyeken ennél már hűvösebb is lehet. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!