Azt eszi a gyerek, amit a celeb

A Liverpool Egyetemen készült friss tanulmány kimutatta, hogy a népszerű emberek által jóváhagyott és helyeselt termékek arra ösztönzik a gyerekeket, hogy minél többet fogyasszanak az adott termékből.

Az is kiderült, hogy a gyerekek főleg akkor éreztek késztetést az adott termék iránt, ha a hírességet a tévében a megszokottól eltérő környezetben látták.

A termékek ismert emberek által történő népszerűsítése régi, jól bevált módszer, ezért gyakran használják fel ezeket a személyeket arra is, hogy gyerekek számára népszerűsítsenek különféle finomságokat. A mostani vizsgálat során 181 nyolc és tizenegy év közötti gyereket kértek fel, hogy egy húszperces rajzfilmet nézzenek végig, melyben három különböző reklámot, illetve egy bejátszást is elhelyeztek.

Egyes gyerekek a Gary Lineker focista által fogyasztott Walkers márkájú chips reklámját látták, egyesek egy másfajta rágcsálnivalóét, a harmadik csoport pedig egy játékot népszerűsítő reklámot. Akik a bejátszást látták, azok pedig Gary Linekert, mint a "Nap mérkőzése" műsorvezetőjét nézhették. A rajzfilmnézés után a gyerekeknek kikészítettek két tál chipset is, az egyiken a Walkers márkajel szerepelt, a másikon pedig a Supermarket felirat, holott mindkét tál Walkers chipset tartalmazott valójában. A szakemberek arra voltak kíváncsiak, melyik chipsből mennyi fogy a három különféle csoportban.

A vizsgálat során kiderült, hogy azok a gyerekek, akik akár a Gary Lineker-féle reklámot, akár a Gary Lineker által vezetett műsort látták a rajzfilm közben, sokkal többet ettek a Walkers feliratú chipsből - hiába volt a másik tálban is ugyanaz -, mint a másik két csoport tagjai. Amint arról a kutatást vezető dr. Emma Boyland, a Pszichológia-, Egészség- és Társadalomkutató Intézet munkatársa beszámolt, ez volt az első kísérlet, mely megmutatta, milyen hatalmas ereje van, ha ismert emberekkel reklámoznak egy terméket , és hogy a személy befolyásoló hatása még akkor is érvényesül, ha nem az adott termék népszerűsítése közben látjuk őt.

Dr. Boyland úgy véli, a vizsgálat fényében érdemes végiggondolni, miket is reklámoztatnak a közkedvelt, híres emberekkel, mert ha ők egészségtelen, sós, zsíros vagy cukros ételeket fogyasztanak, akkor sajnos a gyerekek étrendje is ezt fogja visszatükrözni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!