A legjobb italok kávé helyett

Egy megszállott kávérajongó biztosan nehezen hiszi el, hogy bármi is jobb lehet a kedvenc italánál. Viszont a koffeint is túlzásba lehet vinni, ezért érdemes kipróbálni az egészségesebb alternatívákat.

A munkavállalók többségének életében a kávé kötelező eleme a reggeli készülődésnek, de sokan napközben is megisznak 2-3 adagot. Ennek eredménye könnyen nyugtalan alvás lehet, egyeseknek pedig egészségügyi okokból sem javasolják a kávézást. Léteznek azonban remek és hasonlóan frissítő hatású alternatívák.

Kávé helyett gyümölcslé

A gránátalmalevet elsőre nehéz elképzelni kávé helyett, pedig ebben is sok az antioxidáns, nitráttartalma pedig tágítja az ereket, így élénkíti a keringést. Az élénk keringés pedig több energiát és gyorsabb agyműködést jelent. Arra figyeljünk csak, hogy hozzáadott cukor nélkül készült verziót válasszunk.

kávé, tea, energia, koffein,
Nem csak kávéval indulhat jól a reggel (Fotó: 123rf)

Szintén remek ötlet a búzafűlé, ami igazi tápanyag-aranybánya. Rengeteg aminosav, vas, kalcium, magnézium, valamint A-, C- és E-vitamin található benne. Fogyasztása csökkenti a stresszt, erősíti az immunrendszert, frissít, és védi a sejteket is.

Jó választás a tea is

Ha mindenképpen valami meleg italra vágyunk, próbálkozhatunk borsmentateával is. Kutatások szerint különösen edzés előtt lehet érdemes fogyasztani, mivel javíthatja a teljesítményt, és segít, hogy több oxigén jusson az agyba. Ráadásul az emésztésre is jó hatással van.

Ajánlható még a kombucha tea is, amely probiotikus hatásáról ismert, jelentős B12-tartalma pedig segít, hogy energikusabban induljon a reggelünk.

A matcha zöld tea szintén jó választás lehet, különösen azoknak, akik szeretnének leadni pár kilót. Finom, és tele van antioxidánsokkal, koffeintartalma azonban igen magas - egy csésze matchában csaknem annyi a koffein, mint egy csésze kávéban.

Akik pedig kifejezetten szeretik a kávé keserű ízét, azoknak biztosan ízleni fog a ginzengtea is. Ez az ital fizikailag és szellemileg is felélénkít. Az elérhető ginzengfajták közül a panax ginzenget érdemes választani napindító italnak.

Limonádé és víz

A gyömbéres-citromos limonádé - cukor nélkül - szintén jó ötlet lehet antibakteriális hatása és magas antioxidánstartalma miatt. Emellett ne feledkezzünk meg a sima vízről sem! Ha ébredés után megiszunk egy-két nagyobb pohár vizet, akkor rehidratáljuk a szervezetet, és felélénkítjük magunkat. Ha bevezetjük ezt a reggeli rutinunkba, talán már nem is lesz szükségünk más élénkítő italra.

Forrás: care2.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, így az ország északi felén döntően gyengén felhős napos idő várható, míg délen, délkeleten maradhatnak tartósan felhős körzetek is. Délnyugaton a déli órákig helyenként még eshet, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkülhet.A hőmérséklet délután 13 és 19, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!